asdf

Történelmet írt az HBO - 43 díjjal tarolt a gálán, a Trónok harca rekordot döntött

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: HBO
Az HBO saját gyártású műsorai fantasztikusan szerepeltek az idei tévés díjátadó-gálán, az immáron 67. alkalommal megrendezésre kerülő Emmy-n: a Trónok harca rekordot jelentő 12 elismerést nyert ebben az évben, az Olive Kitteridge szinte minden kategóriában győzedelmeskedett, amiben jelölték, mely 6 díjat jelentett a mininek, és a vígjátékok között is Az alelnök söpörte be a díjak jelentős részét. Ezzel a csatorna összesen 43 díjat vihetett haza, melyből 29-et a korábban tartott kreatív Emmy-n, 14-et pedig a tegnap esti Primetime Emmy-n kapott.

A jelentős kategóriákban szinte egytől-egyig győzedelmeskedni tudtak a saját gyártású műsorok, ráadásul a Trónok harcának sikerült az, ami még egyetlen sorozatnak sem a tévétörténelem során: ugyanabban az évben 12 Emmy-díjat gyűjtött be - megdöntve Az elnök emberei rekordját, melyet a politikai széria 9 díjjal tartott -, ezzel pedig csúcstartó lett a sorozatok között. Az HBO zászlóshajója lett a legjobb dráma, megelőzve a most véget ért Mad Men - Reklámőrülteket vagy a Kártyavárat, az 5. évad fináléjának levezényléséért David Nutter kapta meg a legjobb rendezésért járó elismerést, a két showrunner, David Benioff és Dan Weiss a legkiválóbb forgatókönyvért vehették át a szobrot, Peter Dinklage pedig 2011 után másodszor örülhetett Emmy-nek a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. A legjobb női mellékszereplők között, ahol Lena Headey és Emilia Clarke is jelölt volt, végül Uzo Aduba győzött az Orange is the New Blackben nyújtott alakításáért.Emmy-Awards-2015-Winners-Game-of-Thrones-Wins-Drama-Veep-Wins-ComedyA kritikusok kedvence, az Olive Kitteridge is a díjeső részese lehetett, hiszen a minik és tévéfilmek kategóriájában a két főszereplő, Frances McDormand és Richard Jenkins is elismeréssel távozott, mellékszereplőként Bill Murray-t díjazták, és természetesen a minisorozatok között is az Olive Kitteridge lett a győztes. A legjobb tévéfilm kategóriájában a Queen Latifah főszereplésével készült Bessie nyert. A „Blues császárnőjéről szóló életrajzi film így a 3 kreatív díj mellé megszerezte a legfontosabb díjat is.emmys-2015_7Az aktuális Emmy-n immár törvényszerű, hogy Julia Louis-Dreyfusnak bérelt helye van a színpadon. A zseniális komika Az alelnök indulása óta minden évben megkapta az Emmy-díjat, idén negyedszer, összesítésben pedig ez a 7. Emmy-je a pályafutása során. Ezúttal azonban nem kellett egyedül örülnie kollégái közül, hiszen Tony Hale is elnyerte a legkiválóbb mellékszereplőnek járó elismerést, és az egész stáb is ünnepelhetett, mert a széria diadalmaskodott a vígjátékok között is, megelőzve a Transparentet, a Louie-t és a Modern családot is.

Game_of_Thrones_breaks_record_with_multiple_wins_at_Emmy_Awards_2015A többi nagyobb kategóriában Jon Hamm végre hazavihette a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Don Draper megformálásáért, amelyre hét évadot kellett várnia a színésznek, míg az elismerés női párját Viola Davis nyerte a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?-ért. A vígjátékoknál a transznemű anyukát alakító Jeffrey Tambort díjazták a Transparentben hozott karakterért. És a sikerekben gazdag évnek még koránt sincs vége! Október 5-én érkezik A hátrahagyottak (The Leftovers) 2. évada Justin Theroux és Carrie Coon főszereplésével, majd október 17-től A sebész (The Knick) legújabb évadában Clive Owen vezetésével visszatérhetünk kedvenc századfordulós kórházunkba is. Novemberben új, saját gyártású sorozattal jelentkezik az HBO, hiszen jön az Aranyélet Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter, Döbrösi Laura, Olasz Renátó és Anger Zsolt főszereplésével. Szintén ebben a hónapban érkezik a Kegyetlen tánc (Flesh & Bone) című sorozat, amelyben egy fiatal táncos életét követhetjük végig a balett titokzatos és olykor kegyetlen világában, továbbá utolsó évadával érkezik a Meg-boldogulni (Getting On) című sitcom.

Az Emmy-díjas sorozatok első részei most limitált ideig ingyenesen megtekinthetőek az HBO Go oldalán

Legjobb dráma
Trónok harca
Better Call Saul
Downton Abbey
Homeland - A belső ellenség
Kártyavár
Mad Men - Reklámőrültek
Orange Is the New Black

Legjobb férfi főszereplő (dráma)
Jon Hamm, Mad Men - Reklámőrültek
Kyle Chandler, Bloodline
Jeff Daniels, Híradósok
Bob Odenkirk, Better Call Saul
Liev Schreiber, Ray Donovan
Kevin Spacey, Kártyavár

Legjobb női főszereplő (dráma)
Viola Davis, How to Get Away With Murder
Claire Danes, Homeland - A belső ellenség
Taraji P. Henson, Empire
Tatiana Maslany, Orphan Black
Elisabeth Moss, Mad Men - Reklámőrültek
Robin Wright, Kártyavár

Legjobb női mellékszereplő (dráma)
Uzo Aduba, Orange Is the New Black
Joanne Froggatt, Downton Abbey
Lena Headey, Trónok harca
Emilia Clarke, Trónok harca
Christina Hendricks, Mad Men - Reklámőrültek
Christine Baranski, A férjem védelmében

Legjobb férfi mellékszereplő (dráma)
Peter Dinklage, Trónok harca
Jonathan Banks, Better Call Saul
Ben Mendelsohn, Bloodline
Jim Carter, Downton Abbey"
Michael Kelly, Kártyavár
Alan Cumming, A férjem védelmében

Legjobb vígjáték
Az alelnök
Louie
Modern család
Városrendezési osztály
Szilícum-völgy
Transparent
Unbreakable Kimmy Schmidt

Legjobb női főszereplő (vígjáték)
Julia Louis-Dreyfus, Az alelnök
Edie Falco, Jackie nővér
Lisa Kudrow, A visszatérés
Amy Poehler, Városrendezési osztály
Amy Schumer, Inside Amy Schumer
Lily Tomlin, Grace and Frankie

Legjobb férfi főszereplő (vígjáték)
Jeffrey Tambor, Transparent
Anthony Anderson, black-ish
Louis C.K., Louie
Don Cheadle, Gátlástalanok
Will Forte, Last Man on Earth
Matt LeBlanc, Sikersorozat
William H. Macy, Shameless - Szégyentelenek

Legjobb reality (verseny)
The Voice
The Amazing Race
Dancing With the Stars
Project Runway
So You Think You Can Dance
Top Chef

Legjobb női vendégszereplő (dráma)
Margo Martindale, The Americans
Diana Rigg, Trónok harca
Rachel Brosnahan, Kártyavár
Cicely Tyson, How to Get Away With Murder
Allison Janney, Masters of Sex
Khandi Alexander, Botrány

Legjobb férfi vendégszereplő (dráma)
Reg E. Cathey, Kártyavár
Alan Alda, The Blacklist
Michael J Fox, A férjem védelmében
F. Murray Abraham, Homeland - A belső ellenség
Beau Bridges, Masters of Sex
Pablo Schreiber, Orange Is the New Black

Legjobb női vendégszereplő (vígjáték)
Joan Cusack, Shameless - Szégyentelenek Gaby Hoffmann, Csajok
Pamela Adlon, Louie
Elizabeth Banks, Modern család
Christine Baranski, Agymenők
Tina Fey, Unbreakable Kimmy Schmidt

Legjobb férfi vendégszereplő (vígjáték)
Bradley Whitford, Transparent
Mel Brooks, The Comedians
Paul Giamatti, Inside Amy Schumer
Bill Hader, Saturday Night Live
Louis C.K., Saturday Night Live
Jon Hamm, Unbreakable Kimmy Schmidt

Legjobb minisorozat
Olive Kitteridge
American Crime
American Horror Story: Freak Show
The Honorable Woman
Wolf Hall

Legjobb tévéfilm
Bessie
Agatha Christie's Poirot — Curtain: Poirot's Last Case
Grace of Monaco
Hello Ladies: A mozifilm
Killing Jesus
Nightingale

Legjobb női főszereplő (minisorozat/tévéfilm)
Frances McDormand, Olive Kitteridge
Felicity Huffman, American Crime
Jessica Lange, American Horror Story: Freak Show
Queen Latifah, Bessie
Emma Thompson, Mrs. Lovett
Maggie Gyllenhaal, The Honorable Woman

Legjobb férfi főszereplő (minisorozat/tévéfilm)
Richard Jenkins, Olive Kitteridge
Timothy Hutton, American Crime
Ricky Gervais, Derek Special
Adrien Brody, Houdini
David Oyelowo, Nightingale
Mark Rylance, Wolf Hall

Legjobb vendégszereplő (minisorozat/tévéfilm)
Bill Murray, Olive Kitteridge
Richard Cabral, American Crime
Denis O’Hare, American Horror Story: Freak Show
Finn Wittrock, American Horror Story: Freak Show
Michael Kenneth Williams, Bessie
Damian Lewis, Wolf Hall

Legjobb varietéműsor
The Daily Show with Jon Stuart
The Colbert Report
Jimmy Kimmel Live
Last Week Tonight
Late Show With David Letterman
The Tonight Show Starring Jimmy Fallon

Primetime Emmy-díjak csatornák szerint:
HBO: 14
Comedy Central: 4
ABC: 2
Amazon: 2
AMC: 1
CBS: 1
NBC: 1
Netflix: 1

Primetime Emmy-díjak műsorok szerint:
Olive Kitteridge: 6
Trónok harca: 4
Az alelnök: 4
The Daily Show with Jon Stewart: 3
Transparent: 2
American Crime: 1
Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?: 1
Inside Amy Schumer: 1
Mad Men - Reklámőrültek: 1
Mom: 1
Orange is the New Black: 1
The Voice: 1

Megosztás facebookon