asdf

Terminátor - A halálosztó

  • Szerző: MoziStar
Arnold Schwarzenegger már a nyolcvanas években megmondta, hogy még visszatér, mi pedig végig hittünk neki.

James Cameron nevét ma már mindenki ismeri, ez 1984 előtt azonban nem volt ilyen evidens. A háromszoros Oscar-díjas amerikai rendező első alkotása, a Piranha 2 röhelyes lett, nem is ért el komolyabb sikereket vele. Aztán amikor Olaszországba utazott a film premierjére, megbetegedett és egy nagyon furcsát álmodott. Egy fém torzót látott, aki éppen egy robbanásból mászik ki, kezében ollókkal. Hazaérve el is kezdett dolgozni egy forgatókönyvön, melyet az álma ihletett. Saját elmondása szerint a hatvanas évek sci-fi sorozata, a Végtelen határok, valamint a Mad Max második része és a Gengszterek sofőrje című filmek voltak rá hatással, miközben a történeten dolgozott. Cameron akkori ügynöke nem látott fantáziát a dologban és azt mondta neki, hagyja az egészet, így végül kirúgta őt. A terminátor szerepére először Lance Henriksen-t képzelték el, míg Arnold Schwarzenegger a Sarah Connor-t védelmező Reese lett volna. A studió O.J. Simpson-t javasolta robotnak, de irónikusan úgy gondolták, hogy a kedves figura nem lenne hiteles, mint gyilkos. Svarci végül fizikális megjelenése miatt kapta meg a terminátor szerepét, mely végül világsztárrá tette őt és a rendezőt is.

TerminátorBár a Terminátor első része sci-fihez képest alacsony költségvetésből készült, mindössze 6,4 millió dollárból, semmiképp sem mondható egyszerű és silány alkotásnak. A történet szerint 2029-re a mesterséges intelligenciával rendelkező számítógépek fellázadnak és átveszik az uralmat az emberiség felett. A Skynet nevű szuperszámítógép egyre gyilkosabb robotokat szabadít a megmaradt emberekre. Azonban a mi fajunk sem hagyja magát, John Connor vezetésével megalakul az ellenállás, ami olyan hatásos, hogy nyerésre állunk. A gépek nem látnak más megoldást, minthogy elpusztítsák azt, aki győzelemre vezetheti az emberiséget, visszaküldenek egy terminátort (Arnold Schwarzenegger) 1984-be, hogy pusztítsa el Connor anyját, mielőtt megszülhetné a későbbi nagy hadvezért. Szerencsére ennek a híre eljut az ellenálláshoz is és visszaküldik Reese örmestert, hogy megdévje Sarah-t. 

TerminátorA Terminátor egy részről tipikus sci-fi, amely az időutazás és a mesterséges intelligencia problematikáit boncolgatja, másrészről viszont igazi akciófilm röhejes dumákkal és hamisíthatatlan lövöldözésekkel, robbantásokkal. Ez a kettősség is hozzájárult ahhoz az óriási sikerhez, amire senki sem számított. A film nagyon okosan dolgozik az időparadoxonnal, nem süllyed bele egyik fent említett műfajba sem, a kettő tökéletes elegyévé válik. Bár maguk az események nem túlzottan agymozgatóak, mégis nagyon jók és közben van min elgondolkodni. A film végén az elpusztított robot megmaradt karját megtalálja pár munkás és elviszik egy céghez, amely később ebből fejleszti ki a Skynet-et. Ugyanakkor ha a terminátort nem küldik vissza a múltba, akkor John Connor sem születik meg, ugyanis kiderül, hogy az édesapja nem más, mint az anyja védelmével megbízott Reese őrmester. Ezáltal a gépek uralma és az az ellen küzdő hadvezér egymásnak köszönheti létezését, egyik sem lenne a másik nélkül. Abszurd, nem de?

TerminátorAz érzelemmentes gyilkológép szerepében Arnold végre igazán nagy lehetett, a legkeveseb színészi játékkal alakíthatta a legnagyobbat. Egyértelműen neki köszönhető az, hogy ennyire alapmű lett a film. Ő már itt is megmondta, hogy még visszatér (I'll be come back) és milyen igaza is lett. Cameron már az első résznél kétféle robotot tervezett, egyik az amelyik végül benne is lett a filmben, míg a másik egy folyékony fémből készült, sokkal nehezebben elpusztítható példány lett volna. Azonban 1984-ben úgy érezte, hogy nem áll rendelkezésére a megfelelő technika ahhoz, hogy ezt a vászonra álmodja, így elvetette az ötletet. Később ebből nőtte ki magát a Terminátor 2 - Az ítélet napja T-1000 névre hallgató főellensége. A szintén Cameron által rendezett folytatás igazi úttörő volt a számítógépes technológia filmes alkalmazásaiban, előtte soha nem készültek ilyen mértékű számítógépes effektet. A Terminátor minden idők egyik legemlékezetesebb sci-fijévé vált, óriási hatással volt a popkultúrára és a filmkészítésre is. Azóta a franchise négy részesre bővült, sőt Sarah Connor krónikái címen egy sorozat is készült belőle.

Megosztás facebookon