asdf

Sztárdömping a Félvilág díszbemutatóján!

Kedden este megtartották a sokak által várt Félvilág c. tévéfilm zártkörű premier előtti vetítését. A hazai közönség december 30-án, este 9 óra után láthatja a Mágnás Elza utolsó napjait bemutató filmdrámát a Duna Televízió műsorán.

A 88 perces filmdráma az 1900-as évek elején élő híres budapesti kurtizán utolsó napjaiba enged betekintést, így ismerhetjük meg Mágnás Elza (Kovács Patrícia) korántsem felhőtlen életét. A gazdag bútorgyáros Max Schmidt (Kulka János) által eltartott gyönyörű nő két cseléddel él együtt, a korábban legjobb barátnőjeként aposztrofált Rózsival (Gryllus Dorka) és a naiv, de meseszép Katóval (Döbrösi Laura). Egy szép napon azonban Elza dúsgazdag eltartója rájön egy féltve őrzött titokra, és az események váratlan fordulatot vesznek, amely mindhárom nő, és egy másik férfi életét is örökre megváltoztatja.

Felvilag_Dobrosi_Laura_Kovacs_Patricia_Gryllus_Dorka_02

Félvilág c. filmet tavaly novemberében kezdték el forgatni, a színészek összesen 19 napot forgattak, majd a kész mű idén szeptember 6-án az „A” kategóriás Montréal World Filmfesztiválon már be is mutatkozott az esemény fő versenyprogramjában, ahol 2001 óta nem szerepelt magyar film. A Félvilágot bemutatták novemberben a szintén „A” kategóriás Indiai Nemzetközi Filmfesztiválon is Goán, kedden este pedig a hazai közönség, újságírók és színészek láthatták a december 30-án a Duna Televízión bemutatásra kerülő alkotást.

A premier előtti bemutatón szinte a teljes stáb részt vett, jelen volt A berni követet is jegyző, Bronz Zenit díjas alkotópáros Szász Attila (rendező) és Köbli Norbert (forgatókönyvíró), valamint a film producere Lajos Tamás is. Bár a színészek már látták a filmet, a bemutatóra mindannyian eljöttek, így a jelenlévők a főszereplőkkel közösen nézhették meg az alkotást. Max Schmidt szerepében Kulka János, Mágnás Elzaként Kovács Patrícia, Kóbori Rózsi megformálójaként Gryllus Dorka, míg az ártatlan cselédlány, Szebeni Katójaként Döbrösi Laura tette tiszteletét a rendezvényen. FELVILAG_poszter

Kulka János bár már másodszor látta a filmet, egyszerűen nem tudott betelni a részletgazdagságával: „Azt mondják, hogy milyen igényes, milyen jó, hogy van megint ez a műfaj. Újra vannak korabeli filmek, kosztümök, jelmezek. Annak nagyon drukkol mindenki, hogy a televíziós film műfaja újra éledjen, ahogy a világban is nagy keletje van a televíziós fikciós filmeknek. Talán itthon is visszatérnek megint a TV filmek. A film nagyon részlet gazdag és festői lett Nagy András (operatőr) és Szász Attila (rendező) jóvoltából, egyszerűen jó volt nézni, nagyon jó élmény volt.”

Gryllus Dorka a film megnézése után a forgatásról mesélt. „Ha valaki ránéz erre a filmre, akkor azt mondja, ez minimum 35 nap forgatás lenne, de nekünk nem volt sok időnk. Vannak filmek, ahol az ember 10-15-ször is felvesz egy jelenetet, de ilyen itt nem volt, 19 nap alatt forgattuk le az egészet. Próbáltunk előtte, és mivel nagyon jó volt a forgatókönyv, nagyon jó volt a rendező ezért ment minden, mint a karikacsapás. Laura végső nagyjelenetét például másodszorra vettük fel. Egy álom volt a forgatás, szuper stáb dolgozott együtt!”

 

„Nekem a forgatás idején volt egy éves a kislányom, napközben forgattunk, este pedig visszakapcsoltam anyuka üzemmódba. Azt mondják a fáradt színész a jó színész (nevet). Az egész forgatás nagyon intenzív volt, nagyon koncentráltan dolgoztunk, rengeteget próbáltunk előtte. Fantasztikus volt, hogy Attila pontosan tudta, hogy mit akar, egy percet sem kísérleteztünk, minden meg volt beszélve, le volt próbálva. Azt hiszem ez a kulcsa egy ilyen filmnek: tudtuk, hogy mi a dolgunk.” – mondta Kovács Patrícia a bemutató után.

Az alkotás a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának támogatásával készült.

Félvilág díszbemuató - A képre kattintva tudod megnyitni a galériát.

Megosztás facebookon