asdf

Stephen King ragyogónak találta A setét torony filmet!

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
A rajongók megnyugodhatnak – maga az alkotó megnézte, és jóváhagyta a filmet. Mármint A setét torony című akció/fantasyt.
A filmez az teszi különlegessé, hogy Stephen King hatalmas, hétkötetes regényfolyamából készült – és az írója már előre figyelmeztette a híveit, hogy a moziváltozat el fog térni a könyvektől. Ami már abból is gyanítható volt, hogy Idris Elba alakítja a könyvsorozatban kék szemű, szőke harcost és revolverhőst. Az ő ellenfelét Matthew McConaughey játssza. A párhuzamos világok között vándorló, az összes világ sorsáért küzdő harcosok története egyszerre fantasy, akció és western, és King ugyan sokat rábízott a filmesekre, de a rendező, Nikolaj Arcel szerint, a maga csendes módján azért bele is szólt.
SetetTorony_jelenetfoto (5)
"Egyszer beállított az irodámba, és azt mondta: van néhány javaslatom. Azután elküldött egy kinyomtatott forgatókönyvet, amibe kézzel írt megjegyzéseket. Olyanokat, mint: „szerintem, Roland itt nem beszélne ennyit”… A figurákat igyekezett megőrizni olyannak, amilyenek. King a forgatáson nem jelent meg, de végül a múlt héten megnézte a filmet. És a következő üzenetet küldte: „Ez nem pont az én regényem, de szellemében, hangulatában nagyon is az. Nagyon elégedett vagyok vele!” – mesélte a rendező egy interjúban.

Ennél többre ki vágyna? Stephen King elégedett a legújabb, és eddig legnagyobb szabású King- filmmel – A setét torony mostantól hivatalosan is az övé!
 
 
 
 A setét torony/The Dark Tower - Hazai bemutató: 2017. augusztus 3.
Megosztás facebookon