asdf

Saoirse Ronan fejét levágják egy fénykarddal

  • Szerző: P. Kristóf
Az utóbbi időben rengeteg színész neve felmerült a Star Wars hetedik részének szereplőgárdája kapcsán, azonban idáig mindenki tagadta, hogy köze lenne a produkcióhoz. Saoirse Ronan most végre megtörte a jeget és nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.

A 19 éves amerikai színésznő színészi karrierjét 2003-ban kezdte, azóta már Oscar-díjra is jelölték a Vágy és vezeklés című filmben nyújtott alakításáért. Idén három filmben is láthatta a magyar közönség, a Byzantium-ban, A burok-ban és a nemsokára mozikba kerülő Majd újra lesz nyár című harmadik világháborús romantikus drámában.

saoirse

A tehetséges fiatal színésznő neve legutóbb a Star wars hetedik részének kapcsán merült fel, ugyanis egyes források tudni vélték, szerepet kapott a filmben. Ezzel nincs egyedül, már Benedict Cumberbatch, Zack Efron, Ryan Gosling, vagy legutóbb például Daniel Day-Lewis neve is felmerült a lehetséges szereplők listáján. Eddig azonban a színészek vagy tagadták, vagy nem is voltak hajlandóak a pletykákra reagálni. Saoirse Ronan most megtörte a jeget, ez az első eset, hogy valaki megerősítette a hírt, miszerint meghallgatták a filmmel kapcsolatban. A feltételezések szerint Han Solo és Leia hercegnő lányát alakítaná, erről azonban nem mondott semmit. Megjegyezte hogy meghallgatták őt is, ahogy ",mindenki mást", de többet nem árulhat el, mert levágják a fejét egy fénykarddal. 

A Star Wars hetedik részével kapcsolatos, hivatalosan is megerősített hírek eddig a következők: Michael Arndt (Toy Story 3) írja, J.J. Abrams (Lost, Star Trek) rendezi, John Williams szerzi a zenéjét, Daniel Mindel (Star Trek), fényképezi, jövőre kezdik el forgatni és 2015-re kerül a mozikba.

 

Megosztás facebookon