asdf

Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
Amikor felkérték Matt Damon-t a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják verni.
Alexander Payne rendező ugyanis olyan fura történetet mesélt el neki, amiről az Oscar-díjas sztár azt gondolta, csak valamilyen vicc lehet. „Alexander azt mondta, arról szól a film, hogy norvég tudósok kitalálták, hogyan lehet nyolc centisre kicsinyíteni az embereket, akik így sokkal költséghatékonyabban élhetnek. Én meg néztem rá, és nem hittem el, hogy komolyan beszél. Az járt a fejemben, hogy ez valamilyen teszt lehet. – mesélte a színész a The Late Show with Steven Colbert című beszélgetős műsorban. 
kicsinyites_jelenet_01
Pedig a rendező komolyan beszélt, és csakhamar Damon is belátta, hogy élete egyik legjobb filmjében fog szerepelni. „Óriási társadalmi szatíra, aminek egyetlen kockáját sem változtatnám meg!” – jellemezte a filmet. Damon szerencsétlen kisembert alakít a filmben, aki egy jobb élet reményében aláveti magát a kicsinyítésnek, nem sejtve, hogy ezzel hajmeresztő kalandok sorozata veszi kezdetét. A Kicsinyítés női főszereplőjét, a vietnami származású Hong Chau-t Arany Glóbuszra jelölték a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók. A díjátadóra január 7-én kerül sor.
Kicsinyítés/Downsizing – Hazai bemutató: 2018. január 11.
Megosztás facebookon