asdf

John McClane berobbant a hazai mozikba!

John McClane letarolta a mozikat! A Die Hard – Drágább, mint az életed Valentin napján érkezett meg a hazai mozikba, és rögtön be is bizonyította: Bruce Willis kemény, mogorva zsarujára nagyon kíváncsiak a mozinézők. A Budapesten forgatott őrületes akciófilm nagyobbat durrant, mint a benne sűrűn látható robbanások: csütörtöki bemutatójától vasárnap estig 69.971 néző váltott rá jegyet Magyarországon. Ez az adat azért különleges, mert a 2007-es Die Hard 4.0 ugyanennyi idő alatt „csupán” 52.146 nézőt vonzott a hazai mozikba, és a jegybevétele is 41%-kal alacsonyabb volt a mostani eredménynél. A negyedik rész végül mégis több mint 250 ezer nézővel zárta itthoni pályafutását.

DF-13344511b7f1716c4e.JPG

A hazai lelkesedéséhez hasonlóan reagáltak a világ más tájain is a Die Hard visszatérésére. Az Egyesült Államok 3553 mozitermében (köztük természetesen az IMAX-mozikban is) valamint 63 ország közel 10 000 mozijában bemutatkozó film mindössze négy nap alatt visszahozta producereinek a csillagászati gyártási költséget: a jelentések szerint majd 100 millió dollárból forgatott, autós és helikopteres üldözésekkel, robbanásokkal és vad tűzharcokkal teli filmért a jegypénztárakban négy nap alatt világszerte több mint 112 millió dollárt fizettek ki.

Forrás: IC Press

Megosztás facebookon