asdf

Joe Manganiello a Rampage forgatásáról nyilatkozott

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
Persze fárasztó, nehéz, kemény munka a filmforgatás, főleg, ha a filmben a levegőben vernek szét egy magasan szálló óriás szállítógépet, felhőkarcolókat pusztítanak, és lerombolják Chicago belvárosát. De azért néha kiderül, hogy közben mégis szórakoztató, laza meló.
A filmezésnek ebbe a részébe engedett betekintést a Rampage – Tombolás című akciófilmben profi zsoldos katonát alakító Joe Manganiello, amikor újságíróknak mesélt a Dwayne Johnson meg néhány hatalmasra nőtt vadállat főszereplésével készült filmről. Ami azért is izgalmas, mert Manganiello többek között egy húsz méter magas farkassal vív benne párbajt – miközben a színész öt éven keresztül maga is farkast alakított a True Blood-ban.
RampageTombolas_jelenetfoto_4
"Két dolog volt igazán csodás a Rampage – Tombolás készítése közben. Az egyik, hogy ha egy csapat színész ennyi időt tölt együtt egy ilyen kemény forgatáson, ott tényleg nagyon erős barátságok szövődnek. A másik, hogy a stábnak volt néhány Apache helikoptere a munkához. De a szünetekben a pilóták felvittek minket csak úgy repkedni. És ezek katonák voltak, őrült trükköket tudtak. Például a helikopter az oldalára fordul, és a földhöz egészen közel repül. Ja, és a tolóajtó persze nyitva van közben. Én ültem a legszélső ülésen – hú, amit ott átéltem, az egy teljes katasztrófafilm volt!" – mesélte a színész. 
Rampage – Tombolás - Hazai bemutató: 2018. április 12.
Megosztás facebookon