asdf

Egy évet csúszik A függetlenség napja 2

  • Szerző: P. Kristóf
A függetlenség napja című nagysikerű sci-fi második részének bemutatója 2015 nyaráról 2016-ra csúszik.

Roland Emmerich német rendező főleg a nagy költségvetésű és rendkívül látványos filmjeiről ismert. Egyik legnagyobb sikere az 1996-ban bemutatott A függetlenség napja című sci-fi volt, melyben Will Smith, Bill Pullman és Jeff Goldblum játszották a főbb szerepeket.

id forever

Azóta eltelt közel két évtized és bejelentették, hogy Roland Emmerich folytatni akarja a történetet, méghozzá két részletben. A produkció az ID (értsd: Independence Day, azaz a függetlenség napja) Forever part I és part II munkacímeket kapta, majd neki is kezdtek a forgatókönyv írásának. A stúdió a 2015. július 3-ára tűzte ki az első részlet premierének dátumát. Azonban most érkezett a hír, hogy a bemutató egy évet csúszik, ezzel az eredeti film megjelenésének huszadik évfordulóján, 2016. július 1-jén lesz látható.

Azt viszont még mindig nem lehet tudni, hogy Will Smith benne lesz e, de a rendező elárulta, hogy kétfajta forgatókönyvet is elkészítettek, egy olyat, amiben szerepet kap és egyet melyben nem. Azt is megtudhattuk tőle, hogy az eredeti történet több szereplője is benne lesz a folytatásban, de erről több információt egyelőre nem adott.

Megosztás facebookon