asdf

Egy éjszaka a több száz éves múmiákkal

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
Amióta Ben Stiller elkezdte nagy sikerű Éjszaka a múzeumban-sorozatát, tudhatjuk, hogy záróra után a legkomolyabbnak tűnő múzeumépületben is hatalmas buli folyik: az új rész, az Éjszaka a múzeumban – A fáraó titka is ezt bizonyítja.
A karácsonykor mozikba kerülő vígjáték mellett kivételes élményt ígér a Múmiavilág című vándorkiállítás is, melyet Európában és Amerikában már több mint 2 millióan láttak; és most a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg. 28 így együtt még sosem kiállított emberi és 10 állatmúmia képezi a tárlat anyagát, de a látogatók egy berendezett, működő antropológiai laboratóriumban ki is próbálhatják, hogyan dolgoznak a tudósok. Akár éjszaka is.
Mumiavilag_BN_003_web
December 12-én ugyanis különleges eseményre kerül sor az MTM Kupolacsarnokában. Délután 6 órától levetítik az Éjszaka a múzeumban 1. és 2. részét; azok, akik előzőleg regisztrálnak, vezetővel járhatják be a Múmiavilág kiállítást. Ezen a napon kerül sor egy rendkívüli eseményre is. Egy kilencszáz éves Buddha-múmiáról eltávolítják  az üvegburát, és a szakemberek egy aranypálcát helyeznek a kezébe: ezzel állítják helyre eredeti formáját.
night_at_the_museum__secret_of_the_tomb
A British Museumban viszont egyre nagyobb lesz a rendetlenség: a digitális trükkökkel különlegessé tett vígjátékban Ben Stiller, Robin Williams, Owen Wilson és a többiek hatalmas ramazurit csapnak.
 
Éjszaka a múzeumban – A fáraó titka/Night at the Museum: Secret of the Tomb - Hazai bemutató: december 25.
Megosztás facebookon