asdf

Dobos Tamás lett az év operatőre!

  • Szerző: MoziStar
December 12-én, pénteken este adták át a Xl. ARANYSZEM Fesztivál díjait. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának jóvoltából az ARANYSZEM történetében első alkalommal idén négy kategória győztesei pénzdíjban is részesültek.

A díjakat Dr Kollarik Tamás Media tanácstag a Magyar Média Mecenatúra program koordinatora adta át, díjanként brutto 500 ezer forintot. Kiss Rudolf Péter nyerte a Káin gyermekei című dokumentumfilm fényképezéséért a Makai Árpád díjat, Mosonyi Szabolcs Vad szigetköz  - A szárazföldi delta  című természetfilmje kapta a Homoki Nagy István díjat, TV-film kategóriában Nagy András bizonyult a legjobbnak, így A berni követ operatőri munkálataiért ő kapta az Eiben István díjat. A legjobb kisjátékfilmnek járó Hegyi Barnabás díjat Dobos Tamás vitte el a Levél Istenhez című alkotás fényképezéséért, s a zsűri neki ítélte az Év Operatőre, Illés György díjat is.
Dobos_Tamás_05                                                                       Dobos Tamás

A Herbai Mátéból, Tóth Zsoltból, Kende Jánosból és Novák Emilből álló zsűri a kísérleti filmek közül Kiss Sándort díjazta a zsűri A kéz élete című munkáért, a dramatizált dokumentumfilmek közül pedig Hartung Dávid nyert a Hetvenes című alkotás operatőri munkájáért. Mindkét alkotás elkészítését a Médiatanács támogatta.

Játékfilm kategóriában Grátz Márk bizonyult a legjobbnak a Drága Elza című filmért, a legjobb TV-sorozat kategóriában Dobos Tamást és Herbai Mátét díjazták a Terápia fényképezéséért. Mayer Zoltán nyert Zséda Hétköznapi mennyország című zenés  klipjének fényképezéséért és a Legjobb Mozielőzetes díját szintén ő kapta a Five2-ért.Dobos_Tamás_07                                                                          Dobos Tamás

A Magyar Állami Operaház reklámfilmjének fényképezésével Garai Gábor bizonyult a legjobbnak ebben a kategóriában. Televíziós show kategóriában László Zsolt nyert a Sztárban sztár-ral, a Diák kategóriában pedig a Zsibvásár című film fényképezéséért Tóth Evelin Judit nyerte a Xl. Aranyszem Operatőr Fesztivál 60 ezer dolláros Panavision nagydíját, melyet Romwalter Judit a Sparks Kft. ügyvezetője adott át.

Novák Emil 2004-ben a Magyar Operatőrök Társaságával közösen alapította és rendezte meg először az Aranyszem Operatőr Fesztivált, hagyományosan Illés György, a Magyar Operatőrök Társasága alapítójának születésnapja alkalmából, aki idén lenne 100 éves. 2006-tól a fesztivál szervezésében a Stábiskola hallgatói is részt vesznek.

A 2014-es ARANYSZEM három kiemelkedő magyar operatőr – Illés György, Hegyi Barnabás és Homoki Nagy István - születésének 100. évfordulójáról emlékezett meg. A Fesztivál díszvendége Dávid Zoltán volt.

A Fesztivált a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt., a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, a Visionteam L.O.Kft., a Sparks Kft. a Schwindl Kft., és a Bock Villány támogatták.

Megosztás facebookon