asdf

Box Office: A DC pusztításpornója a pénztárgépet is felrobbantotta

A szakma által, hogy stílusosak legyünk, árvagyerekeként kezelt Batman v Superman-t a közönség krypton-i magasságig emelte, jó lehet, hogy soha egy percig sem forgott veszélyben a márka sikere. Nem is a premier, sokkal inkább a második hét lesz érdekes, ahol ténylegesen kiütközhet az a "gyenge" minőség, amit a szuperhős film képvisel.

Rekordot döntött a DC megaprodukciója

Hiába akarta megbuktatni a kritikustársadalom Batmanék közös kalandját, úgy látszik a nézőknek még nem lett elege a szökőárként érkező képregény-filmekből. Nézzük is meg gyorsan a számokat: a 250 millió dollárból forgatott produkció 170 millióval tudott nyitni a szülőföldjén, amivel nyomatékosította, hogy a jövőben igenis fontos tényezője lesz ennek a piacnak. Nem csak a készítési költségeket hozza majd vissza, hanem várhatóan búsás profitot is fog termelni. Ez nagy megkönnyebbülés lehet a Warner Brothers-nek, akik így a terveknek megfelelően ki fogják építeni a saját univerzumokat. Zack Snyder szívéről is hatalmas kő esett le, akinek konkrétan az állása függött a Batman v Superman teljesítményétől. Az más kérdés, hogy a DC-nél mennyire fognak presztízskérdést csinálni a negatív visszajelzésekből. Amíg a Marvel alkotásról-alkotásra úszik a dicsőségben és a hozsannák áradatában, addig a konkurens birodalom a Zöld Lámpás óta szégyenérzettől térdepelhet a sarokban. Talán érdemes lenne alapos vérfrissítésen gondolkodni, és nem azért, mert Zack Snyder-rel komolyabb problémák lennének. Láthattuk a Watchmen esetében, hogyha akar és van rá lehetősége, akkor elő tud rukkolni érdekes, kreatív megoldásokkal. A DC-filmek azonban túlságosan producer orientáltak - a Marvel-lel karöltve - ahol az egyedi gondolatok helyett a bérmunkát értékelik többre. A különbség az, hogy amíg Joss Whedon vagy James Gunn képes összerakott, szórakoztató scriptet írni, addig erre David S. Goyer abszolút alkalmatlan. Csinos végkielégítéssel meneszteni kellene, amíg nem késő.

BatmanVSuperman_jelenetfoto (1)

Nemcsak  a Amerikában, a tengerentúlon is szépen nyitott a film: eddig 250 milliót hősködtek össze a Közel-Keleten és Európában, így a teljes összbevétele nagyon gyorsan közelít a félmilliárdhoz.  Érdekesség, hogy a premier eredményével sikerült rekordot döntenie: minden idők legjobb márciusi és húsvéti nyitányának címét szerezték meg, amivel a stúdió főnökei bizonyára elégedettek lehetnek. És hogy mit hozz a jövő? Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy megmondjuk: a Batman v Superman teljesítette a kötelezőt. Ettől függetlenül az egymilliárd dolláros bevételi cél, amit kitűztek maguk elé, már nehezebb feladatnak bizonyulhat Doomsday legyőzésénél. Minden a következő hetek nézői megtartásán múlik.

Véget ért a young adult-filmek korszaka?

Amíg a képregény-filmek esetében még várnunk kell az anyagi elhasználódásig, addig szerencsére ez a folyamat az ifjúsági alkotások esetében felgyorsulni látszik. Láthattunk már előjeleket arra nézve, hogy baj van, mert az A éhezők viadala óta csak két kisebb győzelmet tudtak felmutatni A beavatott és Az útvesztő első felvonásával, minden más megbukott, kezdve Alexandra Clarke regényétől Az 5. hullámig.

a_beavatott_a_huseges (13)

Előbbinél már a második rész is gyengélkedett, ám a Hűséges minden eddigi eredményt alulmúlta. Jelenleg a kettébontott finálé első része 50 millió dolláros lemaradásban van a második részhez képest. Az amerikai bevétele 46-nál, míg a globális összbevétele közel 120 milliónál jár. Ez borzasztóan gyenge teljesítmény egy sikeres könyv-franchise-től. Ettől függetlenül a rajongók megnyugodhatnak: a záróakkord mindenképp moziba fog kerülni, csak a jövőben egyre kevesebb young adult történetre számíthatunk, mert egyszerűen anyagilag már nem éri meg a stúdióknak. Ha egy-két remake is megbukna, akkor eljöhetne a minőségi filmgyártás ideje.

Top 10-es amerikai bevételi lista

1. Batman v Superman: Dawn of Justice

2. Zootopia

3. My Big Fat Greek Wedding 2

4. Miracles from Heaven

5. The Divergent Series: Allegiant

6. 10 Cloverfield Lane

7. Deadpool

8. London Has Fallen

9. Hello, My Name is Doris

10. Eye in the Sky

Megosztás facebookon