asdf

A Cinema City bezárja a Palace Mammut moziját

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: Cinema City
A Cinema City öt éves működtetés után bezárja Mammut moziját, mert a mozihálózat és a bevásárlóközpont között sikertelenül zárult a szerződés megújításának tárgyalása.

A felek között a megállapodás szeptember 11-én ér véget, amelynek megújítására a Cinema City már hónapokkal azelőtt megkezdte az egyeztetést. Az üzemeltetés folytatására tett törekvéseinek sikertelensége szomorú hír a cég életében, hiszen a Cinema City célja, hogy a lehető legközelebb hozza az emberekhez a minőségi szórakoztatást. Ennek jegyében folytatja az évben megkezdett felújítást és 2017 első felében, Győrben nyitja meg új 4DX mozitermét a Cinema City.

cinema_city_2016A Cinema City 2011-ben törvényes, a GVH által jogszerűnek ítélt fúzióval vásárolta fel a Palace által üzemeltett mozikat. A mozihálózat a felvásárlást követően több lépcsőben kezdte el a volt Palace mozik felújítását. Ez nemcsak a mozik közösségi és belső tereit jelentette, hanem a digitális átállást követően a mozi teljes technikai felszerelését is.

Ennek keretében történt meg a Cinema City WestEnd teljes felújítása és az Európában első 4DX mozi megnyitása mintegy 2 millió eurós beruházással. A Cinema City Duna Pláza büféje is megújult, a Cinema City Campona pedig teljes átalakuláson esett át, itt minden széket lecseréltek, új köntösbe bújt a büfé illetve a lobby, és nyílt egy új kávézó is. A felvásárolt 7 mozi közül a Mammut volt az egyetlen, ami Palace Mammut néven működött tovább. Sajnálatos módon a bevásárló központ üzelemtetőivel nem sikerült közös nevezőre jutni a működtetést illetően, így a Cinema City Palace Mammut moziját 2016. szeptember 11-el bezárja.

Ezzel párhuzamosan a mozihálózat folytatja az elkezdett felújításokat. Idén eddig Pécsen és a MOM Parkban található, Magyarország legnagyobb mozitermében cserélték ki a székeket, építették újjá a nyíregyházi mozi büféjét. A Cinema City Aréna közösségi tereiben a mozi a plakátokat digitális kijelzőkre cserélték, a további tervek között szerepel a VIP lobby megújítása és az IMAX terem vásznának cseréje.

cinema_city_2016_01

A következő év első feléig várható a miskolci valamint székesfehérvári Cinema City teljes felújítása. A Cinema City Győr moziban a jövő év első felében 4DX moziterem nyílik. Ezen kívül részleges büfé és/vagy pénztár felújításon fog átesni a Cinema City Szolnok és Szombathely mozi.

A Palace Mammut bezárását követően a főváros 6 pontján 81, köztük egy IMAX 3D és egy 4DX, az ország további 13 városában pedig összesen 82 mozitermet működtet.

Megosztás facebookon