asdf

Íme az amerikai Életrevalók előzetese

Hollywood nem bír magával! Irigykedni is felesleges, hiszen annyi remek filmje van. Épp ezért értelmetlennek tűnik, hogy az amúgy megunhatatlanul tökéletes francia Életrevalók-ból remake-t csináltak.
Világszerte hatalmas sikert aratott a 2011-ben bemutatott Életrevalók. A film valóságos történeten alapul, amit a rendezők egy 2004-es dokumentumfilmben láttak. Mindössze kilenc héttel a franciaországi bemutató után a második legsikeresebb filmmé vált a nézőszám tekintetében a 2008-as Isten hozott az Isten háta mögött után. Omar Sy pedig az Életrevalók című filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb színésznek járó César-díjat. Ő volt az első fekete színész, akit kitüntettek ezzel a díjjal.
életrevalók_theupside
Hollywood pedig úgy döntött kér egy szeletet a francia tortából és lehúz egy felesleges bőrt az Életrevalók történetéről. A "The Upside" címet viselő alkotás a tervek szerint jövő januárban érkezik az amerikai mozikba. Az Életrevalók amerikai verziójában Kevin Hart és Bryan Cranston, valamint Nicole Kidman a főszereplők.

A filmet a The Weinstein Company gyártotta le 2017-ben, majd a Harvey Weinstein féle (szexuális zaklatás) botrány hatására a cégnek annyi lett és a STX Entertainment vásárolta meg a jogokat. Az előzetes alapján - hiába jó a szereposztás - a francia Életrevalók-at nem hiszem, hogy felül tudja múlni! Sőt! Úgy kellett ez a remake, mint halottnak a csók.
Megosztás facebookon