asdf

Horns - Nemzetközi előzetes

  • Szerző: Medve Pál
A tavalyi Torontói-filmfesztiválon bemutatott "Szarvak" negatív kritikai fogadtatásban részesült, de a Lionsgate stúdió nem hagyhatja veszni a pénzcsináló gépezetét. Daniel Radcliffe főszereplésével az eddigieknél sokkal meggyőzőbb nemzetközi előzetest kaptunk.

Ig Perrish (Daniel Radcliffe) varázslatos szerelemben él kedvesével (Juno Temple), idilli környezetben tengetik románcukat míg a fiatal hajadon egy rejtélyes gyilkosság áldozatává válik. Ig lesz az első számú gyanúsított az ügyben, aki szintén misztikus okokból ördögszarvakat kezd növeszteni, amivel képes a teljes igazmondásra kényszeríteni "áldozatait". Romantikus fantasy kalandfilmet kapunk egy minimális horror fűszerrel, ami egyre meggyőzőbbnek tűnik a poszterek és új előzetesek alapján. Radcliffe színművészi karrierjére rányomta a bélyegét a villám alakú sebhely, az Öld meg kedveseid szentimentális próbálkozása után  van még egy dobása, hogy egy populárisabb zsánerben bizonyítson. A filmet Alexandre Aja rendezi, aki a Sziklák szemével és a Magasfeszültséggel már letette a névjegyét a horror műfajában, most már csak Radcliffe ripacskodásán múlhat a közönségsiker. Az előzetes spoileres lehet!

Horns - Bemutató: 2014. október 31.

Megosztás facebookon