asdf

Tini Nindzsa Teknőcök, avagy ez a pizza egyáltalán nem sült át

Vannak olyan filmek, amelyeknek a létjogosultságát erősen kérdőre lehetne vonni. Ilyen számomra például a G.I. Joe első és második része, amihez most sajnos a Tini Nindzsa Teknőcök is csatlakoztak, ami bebizonyította azt, hogy nem mindenből lehet szórakoztató filmet készíteni.

Már az első előzetes óta eléggé erőteljes ellenszenvet érzek a film iránt. Egyrészt mert féltem attól, hogy a gyerekkorom egyik kedvenc meséjét nem sikerül majd méltóképpen a gyöngyvászonra adaptálni, másrészt pedig egyik előzetes sem sugallta azt, hogy ebből legalább egy Transformers színvonalú film lesz. A történet, a párbeszédek nagyon izzadságszagúnak tűntek, a látványról és a teknőcök kinézetéről már nem is beszélve. Ennek ellenére, amikor pár perccel a kezdés előtt elfoglaltam a helyemet a moziteremben, elhatározásra jutottam: megpróbáltam nyitott lenni a Tini Nindzsa Teknőcök felé, mondván, hátha pozitívan csalódok majd bennük.

A forgatókönyv olyan, mint egy nagy fekete lyuk: magába szív minden értelmetlen dolgot

A legnagyobb meglepetésemre a film első öt perce kiválóan indult. Tényleg nagyon hangulatos főcímet kreáltak, aminek sikerült megidéznie a régi mesefilm szellemét. De ez a legtöbb pozitívum, amit a film történetéről ellehet mondani. A hiba a forgatókönyvben keresendő. Ugyan tapsviharral díjaztam azt, hogy a készítők nem akarták komolyan venni magukat, eleve négy két lábon járó, beszélő, pizza mániás teknőst nem is lehetne. Ez viszont még egyáltalán nem mentség arra, hogy ennyire vázlatos, semmit mondó történetet vessenek papírra. A legszebb az egészben az volt, hogy igyekeztek egy fajta fordulatot is belecsempészni a történetbe, de aki látott már életében legalább két thriller/krimi filmet, annak sok meglepetést nem okozott a csavar leleplezése. A legdühítőbb számomra a végső nagy finálé volt, amit szinte egy az egyben átmásolták A csodálatos Pókember első részéből. Legalábbis nekem - amikor a teknősök a Zúzóval harcolnak az épület tetején - egy az egyben az újraindított hálóvető első részének záró akkordja jutott az eszembe. Még az a bizonyos szerkezet is, amivel a Talpas Klán New York-ot akarja elpusztítani, megszólalásig hasonlít az Osborn Vállalat által kifejlesztett technológiára.

tini_nindja_teknocok_2

Ha már a történet szászas szög egyszerűre sikeredett, akkor gondoltam, hogy legalább a poénokkal vagy a látvánnyal eladják nekem az egészet, hiszen ez utóbbi a Transformers esetében nagyon működött. Ebben az esetben sem tudtam teljesen elégedetten csettinteni. Ugyan a teknőcök végső kinézete valamelyest fogyaszthatóbb lett a szélesvásznon – bizonyára az első kiadott előzetesek után kicsit dolgoztak az effekteken -, a harci jelenetekben mégis itt-ott nagyon látszott a számítógépes effektezés. De a kicsiknek bizonyára nagyon fog tetszeni a látványvilág, ami rengeteg lassított jelenettel operál. Ezeknél a képkockáknál, na meg néhány kamerabeállításnál érződött az, hogy Michael Bay keze nyomát viseli a Tini Nindzsa Teknőcök élőszereplős film is, igaz, a számlájára legyen írva, hogy nem voltak öncélú robbantások. Hogy pozitívumot is említsek: a teknőcök különböző jellemeit szépen építették fel és határolták el egymástól, így mindenki külön egyéniség, meghatározó személyiség volt. Ezért tényleg dicséret jár. A harci jelenetek is nagyon jól meg voltak koreografálva.

tini_nindja_teknocok_3

A poénok viszont – az ízlésvilágomhoz mérten – színvonaltalanok voltak. Nagyon alulírott, erőtlen, izzadságszagú dialógusokkal próbáltak szórakoztatni végig. Nem beszélve arról, hogy elég zavarba ejtő jelenet volt az, amikor egy nagyra nőtt, beszélő patkány elmondta az egykori gazdájának azt, hogy a szemeit az apjától örökölte. Ilyen és ehhez hasonló kínos párbeszédekkel van teletűzdelve a film, amin érződik, hogy nagyon szeretne szórakoztatóan hősies lenni.

Ami pedig a színészeket illeti: alapvetően mindenki korrekten oldja meg a feladatát. William Fichtner-t nagyon jó volt látni - kivéve Megan Fox-szot. Szó se róla, még mindig elképesztően gyönyörű, akinek nagyon jól áll a szélesvászon, mégis most már be kellene látnia Hollywoodnak, hogy benne nincs meg az a tehetség, ami ahhoz kell, hogy elvigyen a hátán egy filmet. A Tini Nindzsa Teknőcökben sem volt kimondottan pocsék vagy idegesítő, egyszerűen semmilyen. Amíg a Transformers-ben jól állt neki a biodíszlet hálás szerepe, addig itt, az egyik főszereplőként, ez már kevésnek bizonyult, mégis végig megragadt benne. Egész egyszerűen nem tudott felnőni a nem túl nehéz a feladathoz.

tini_nindja_teknocok_1

Összességében a Tini Nindzsa Teknőcöket elsősorban kisgyerekeknek ajánlom, hiszen önmagában a film minősége is nagyon szépen megrajzolja a saját korosztályát. Ők tényleg nagyon jól fognak szórakozni rajta, míg a felnőttek, akiknek az emlékezetében még elevenen él a klasszikus mese, a mozi sötétjében egy perces néma csenddel adóznak majd Leonardoék emléke előtt.

Tini nindzsa teknőcök

színes, szinkronizált amerikai akciófilm

Eredeti cím: Teenage Mutant Ninja Turtles

Főszereplők:

         Tony Shalhoub     Szecska mester

         Noel Fisher     Michelangelo

   Alan Ritchson      Raffaello

Jeremy Howard        Donatello

           Megan Fox         April O'Neil

  William Fichtner          Eric Sachs

  Forgatókönyvíró: Kevin Eastman, Peter Laird

                  Rendező: Jonathan Liebesman

       Mozibemutató: 2014. augusztus 28.

Játékidő: 102

Korhatár: 12

Megosztás facebookon