asdf

Szabadlábon Argentínában

Az embertelen kísérleteiről elhíresült SS-tiszt, Josef Mengele a Harmadik Birodalom bukása után sok társával együtt Dél-Amerikába szökött, ahol álnéven élt és bujkált. A német doktor ennek az időszaknak egy szeletét dolgozza fel.

Az XXY és a Szajha és a bálna díjnyertes alkotója, Lucía Puenzo úgy döntött, hogy filmre viszi az argentin történelem egy zavaros és talányos pillanatát, Josef Mengele bujdosásának történetét. A rendkívül negatív figurát korábban már Gregory Pack is életre keltette a Brazíliai fiúk című klasszikusban, ám az egy jó tíz évvel A német doktor cselekménye után játszódik, így nem kell attól félnünk, hogy már mindent láttunk, amit ezúttal elénk szándékoznak tárni. Sőt, kifejezetten az ellentétje igaz, az utóbbi évek egyik legizgalmasabb és legeredetibb náci témájú filmjével van dolgunk. A mozirajongók jelentős része már-már unalmasnak tarthatja a Holokauszt borzalmait és a második világháború viszontagságait bemutató alkotásokat, hiszen rengeteg van belőlük. A téma valóban megrázó és történelmileg még friss, de egy idő után pont az ellenkezőjét érik el vele, mint szándékoztak, ellaposítják az óriási emberi drámát rejtő témát.

A német doktor

Ezért is olyan megrázó és eredeti A német doktor, mert egy olyan részletét emeli ki a múlt század történelmének, melyről szinte semmit nem lehet hallani se látni. Josef Mengele dél-amerikai bújkálásáról pedig konkrétan alig vannak konkrét információk, argentin tartózkodását leszámítva, amit jól dokumentáltak, ugyanis az izraeli titkosszolgálat a nyomára akadt. Ennek a folyamatát izgulhatjuk végig a filmben, miközben rajtunk kívül senki nem tudja, kivel van dolga. Ennek köszönhetően egy ideig egészen pozitív figurának hat, egészen addig, amíg eszünkbe nem jut, mit művelt, vagy addig, amíg meg nem mutatja valódi arcát.

A német doktor

A film legelején idegenként akaszkodik rá egy argentin családra és követi őket a sivatagon át, miközben összebarátkozik velük, különösen az esetlen kislánnyal. Az apán kívül senki nem gyanakodik, pedig már itt egy sorozatgyilkosos horror hangulatát kelti az egész. Bár a film valójában dráma, ezt a horror-feelinget végig megtartja, ettől elképesztően feszült és nyomasztó lesz, a drámaisága pedig még inkább kiéleződik. Álex Brendemühl nagyszerűen alakítja a menekült náci tisztet, egyszerre kimért, hideg mégis reményt keltő, a felszín alatt viszont velejéig romlott. A Vad angyal, vagyis Natalia Oreiro pedig végre mutogathatja, hogy a szappanoperákon túl is van helye, bár arcát nem lehet kitörölni a délutáni tévéműsorok emlékei miatt, de kifejezetten jól játszik. 

A német doktor

A film egy pillanatra sem ítélkezik a szereplői felett, ezt a feladatot meghagyja a néző számára, ami szerintem egy ilyen alkotásnál elengedhetetlen. A táj szabályosan beépül a történetbe, a fényképezésnek köszönhetően megelevenedik és nem csak szemet gyönyörködtet, de érzéseket sugároz. Mindezek mellett a zenéje is kiemelkedő, az utolsó jelenet pedig végtelenül zseniális, ahogy Nick Cave zenéjére  elénk tárul a cselekmény végkifejlete. Nem véletlen, hogy A német doktor versenyzett a Cannes-i Filmfesztiválon, valamint ezt az alkotást nevezték az argentinok az Oscar-ra, hiszen minden pillanata értékes, kifogásolhatatlan darab.

A német doktor

Színes, feliratos, argentin-francia-spanyol-norvég dráma
Bemutató: 2014. 01. 30.
Rendezte: Lucía Puenzo
Írta: Lucía Puenzo
Szereplők: Natalia Oreiro, Àlex Brendemühl, Diego Peretti
Fényképezte: Nicolás Puenzo
Vágó: Hugo Primero
Zeneszerzők: Daniel Tarrab
Hang: Dolby Digital
Vetítési mód: DCI
Art besorolással nem rendelkező alkotás
Korhatár besorolás: Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon