asdf

Michael Keaton őrületes show-t csinál!

Alejandro Gonzalez filmje egy csodálatos és szerethető portrét fest le egy kimerült, kétségbeesett hollywoodi színész nagy visszatéréséről. Emellett a film alapvető igazságokról, a művészi élet nehézségeiről is beszél, amiben Michael Keaton szolgáltatja a remek hangulatot.

Michael Keaton egyszer ezt nyilatkozta: „Nem kellett nekem ahhoz Batmannek lennem, hogy el tudjam játszani Birdmant”, arra célozva, hogy nem önmagát formálja meg a filmben, ugyanis a szerepe szerint egy valaha szuperhőst alakító, elfelejtett színészt testesít meg, aki próbál visszajutni a reflektorfénybe egy színdarab főszerepének és rendezésének elvállalásával.Birdman_jelenetfoto (15)Riggan Thomson (Michael Keaton) egy kiöregedett, majdhogynem hulló csillag, aki a Birdman által vált ismertté és sztárrá, de azóta nem hallani felőle. Riggan megpróbálja újjáéleszteni pályafutását, de nem a három részt megélt Birdman 4. részével, amit dacból sem készít el, hanem egy Broadway színdarabbal készül újra a köztudatba kerülni. Raymond Carver: Miről beszélünk, amikor a szerelemről beszélünk? című novelláját állítja színpadra, amelynek ő a főszereplője és rendezője is. Ahogy a filmeknél, úgy a színdaraboknál is nagy jelentősége van a kritikusok véleményének. A visszatérés sikerességét nem csupán a kritikusok árnyékolják be, a kollégák sem túl optimisták, és akkor nem beszéltünk a beskatulyázásról és előítéletekről. És, hogy Riggannek ne legyen egyszerű dolga, még saját magával is vívnia kell, a fejében még mindig ott tollászkodik Birdman, aki a saját dámonává vált.Birdman_jelenetfoto (18)A próbák már javában zajlanak, amikor a főszereplő váratlanul „kidől”, a helyére pedig hirtelen gyorsasággal találnak egy kiváló színészt, Mike-ot (Edward Norton), aki amúgy egy elviselhetetlen, irritáló ember. A darab női főszereplője (Naomi Watts) mindig Riggan körül legyeskedik. A producer, aki egyben ügyvédje is főhősünknek (Zach Galifianakis), pesszimizmusa ellenére mindenben támogatja őt. De ott van még Riggan drogfüggő lánya/asszisztense (Emma Stone), aki állandóan a nyakában liheg. Szóval, nem csak a darab okoz nehézségeit követhetjük figyelemmel, de Riggan családi problémákkal is szembesül és volt felesége (Amy Ryan) is időről időre felbukkan, hogy segítsen kézben tartani a dolgokat…

Birdman_jelenetfoto (16)Alejandro González Iñárritu (Bábel, Korcs szerelmek, 21 gram) filmje egyszerre szórakoztató és zavarbaejtő, na meg persze meglepő. Szürreális jelenetek váltják egymást, és csak kapkodjuk a fejünket. A film hangulatában és mondanivalójában sokrétű: Michael Keaton félig pucéran, pisztollyal zárja darabjának premierjét, Edward Norton alsógatyában verekszik össze Keaton-nal, Emma Stone pedig igen bátran ül egy magas épület szélén és beszélget, ezek mellett olyan dolgokat is látunk váratlan helyzetekben, mint lövés, hallucináció, robbanás…ilyen és ehhez hasonló jelentekkel tarkítja a rendező a Birdman-t, amely szerintem egy briliáns komédia Hollywoodról. Tökéletesen vázolja az amerikai szórakoztatóipar néhány szegmensét, a rendezők és a kritikusok munkáját, kapcsolatát.Birdman_jelenetfoto (13)Riggan egy bizonytalan figura, aki kétségek közt sodródik. Számára a valóság és az illúzió határ néha elveszni látszik. Megerősítést keres, hogy ő többet ér egy középszerű embernél. Démonja, Birdman mindig ott zúg a fejében, megállás nélkül ismételgeti neki, hogy ő még mindig az a szuperhős, akit megismert a világ, de Riggan ezt maga mögött szeretné hagyni, miközben szembesül a csekély lehetőségeivel, a valósággal. Riggan mániája a hírnév, minden erejével azon van, hogy megmutassa, nem csak szuperhőst alakító színészként arathat sikert valaki, annak tükrében, hogy, amint az utcára lép, máris mindenki Birdman-t látja benne. És nincs ez másképp a valóságban sem, Robert Downey Jr., mindig a pimasz Tony Stark, azaz a Vasember lesz (Bár a tavalyi A bíró c. filmben egész jót alakított), Chris Hemsworth a pöröllyel rohangáló Thor (Idén a Blackhat-ben játszik egy agyas programozót), és így tovább. A lényeg, hogy Hollywood egyre ritkábban rukkol elő eredeti ötlettel, amiben nincsenek szuperhősök, és Riggan görbe tükre erre világít rá.

Birdman_jelenetfoto (4)Michael Keaton tényleg visszatért, bámulatosat alakít, Edward Norton pedig zseniális. Lehet, hogy az idő vagy a szünet tett nekik jót, de valóban élvezetes volt őket látni, hallani. A film legnagyobb erénye: az őszintesége, a filmiparnak szánt fricskák, és a színészek alakításai. Jól látszik, hogy a rendező ambíciói a merészség irányába haladnak a Birdmannel. Ami pedig a vágást illeti, mondhatni dokumentarista stílusú, hiszen végig követhetjük a színészek munkáját, szinte vágatlanul. Iñárritu játszi könnyedséggel ötvözi a komédiát és a tragédiát. Elegáns, kaotikus jellege ellenére is élvezhető ez a káosz. A film legnagyobb kérdése: létezik-e Birdman? Nos, ezt döntse el mindenki magában.

MoziStar: 8/10

BIRDMAN AVAGY (A MELLŐZÉS MEGLEPŐ EREJE)

Eredeti cím: Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance) 

Főszereplők: Michael Keaton, Emma Stone, Edward Norton, Naomi Watts, Zach Galifianikis, Amy Ryan.  Fényképezte: Emmanuel Lubezki. Zene: Antonio Sanchez. Látvány: Kevin Thompson. Írta: Alejandro González Iñarrritu, Nicolás Giacobone, Alexander Dinelaris, Armando Bo.

Rendezte: Alejandro González Iñarritu

Mozibemutató: 2015. január 15.

Színes amerikai film

Műfaj: vígjáték, dráma

Gyártó: Fox Searchlight

Játékidő: 119 perc

Korhatár: 12

Forgalmazó: InterCom

Megosztás facebookon