asdf

Meryl Streep a vagány rocker

Meryl Streep neve egybeforrt a hiteles és lehengerlő színészi alakítással. Ezt támasztja alá a három Oscar-díj és a nyolc Golden Globe-díj mellett, két Emmy-díj és számtalan jelölés is. A 66 éves színésznő a Dübörög a szívben mutatja meg rocker oldalát, aki a családi életet hagyta hátra, hogy megvalósítsa álmát.

A bárányok hallgatnak rendezője, Jonathan Demme dirigálásában készült el a "Ricki and the Flash", ami a Dübörög a szív címmel kerül a hazai mozikba. A cím hallatán és az előzetest látván, azt gondoltam, hogy hatalmas érzelmi katarzisba keveredek majd, de helyette egy középszerű történetet kaptam, mondhatni silány érzelmi megnyilvánulással. Előszőr azt gondoltam, hogy ez egy gyenge film, majd rájöttem, hogy nem, ugyanis Meryl Streep mindent kihozott ebből a karakterből, amit lehetett, illetve Mamie Gummer-nek köszönhetjük a viccesebb hangulatot. A film egy kiégett rocksztárról szól, akinek a zene a mindene és fogalma sincs a családról, az anya-lánya kapcsolatról, a családi gondok megoldásáról, a párkapcsolatokról, ő az, akitől könnyeket ne várj, mert egy vagány csaj, aki csak a zenével tud együtt gondolkozni, lélelegezni. A cselekmény szempontjából erőtlennek érzem a filmet, de Meryl Srteep briliáns a szerepében.DuborogASziv_jelenetfoto (3)Ricki (Mery Streep), aki egyébként Linda, esténként a 70-es évek slágereit játssza, egy kis klubban, napközben meg a helyi supermarketben pénztáros. A koros rocker még mindig úgy öltözködik, úgy hordja a haját, mintha semmit sem öregedett volna. Az ékszerek, a fonott haj és tetoválások mind azt sejtetik, hogy Ricki lelke mit sem változott, sőt, nem is gondolná az ember, hogy három gyermek (akik már azóta felnőttek) édesanyja. Ricki minden percét a zenekarral, (Flash) töltötte és miután elhagyta családját, a házassága is válással végződött. Mindenki élte tovább az életét. Ám egy napon Ricki-t volt férje, Pete Brummell (Kevin Kline) azzal a hírrel hívja fel, hogy lányukkal Julie-val (Mamie Gummer) nagy a baj. Itt kezdődik a bonyodalom, hiszen a nőnek helyt kell állni az anya szerepben, amit soha nem tett meg eddig. Szembe kell néznie a múltjával, a jelennel és a családjával.
DuborogASziv_jelenetfoto (1)Az előzetes alapján azt is gondolhatnánk, hogy egy zenés film, amiben sok jó dallam csendül majd fel, de itt nem a zenén van a hangsúly, nem hallunk lélelkmelengető dalokat és a libabőr is elmarad. Az egymásra találás kapja a legnagyobb hangsúlyt. Ricki-ben megvan a szándék, hogy segítsen lányán, de hol anyagi akadályokba ütközik, hol pedig személyes konfliktusba torkollik egy beszélgetés az új feleséggel. Ricki és Pete életstílusa teljesen más, míg Ricki a taxit sem tudja kifizetni, addig Pete-nek jól menő vállalkozása van. Julie először nem tudja hogyan fogadja rég nem látott anyját, viszolyog, majd bizakodó. Aztán ott van még a két fiú, Adam (Nick Westrate), aki homoszexuális és távolságtartó anyjával szemben, illetve Josh (Sebastian Stan), aki közelgő esküvőjére nem szándékozik meghívni Ricki-t. Nem árulok el nagy titkot, hogy az esküvő a film legfontosabb momentuma, hiszen mindenkiben kivált valamilyen érzést a nagy nap. Julie-t épp elhagyta a férje, és az ő esküvőjén nem volt jelen az anyjuk, Josh haragos a múlt miatt, Pete csalódott, de ugyanakkor kiegyensúlyozott, és Rickiben tör fel a legtöbb érzés: elmenjen fia esküvőjére vagy ne?, változtat ez valamin?. A családi veszekedéses jeleneteknél olyan érzése van az embernek, mintha a saját családjával vitázna, életszagú és néhol értelmetlen, ahogy a valóságban. Meryl Streep mellett még a Julie-t alakító Mamie Gummer játéka ad okot a figyelemre. Hihetetlenül jól állt neki a depresszív, cinikus, önirónikus, néha agresszív, de anyai támaszra vágyó nő karaktere.

DuborogASziv_jelenetfoto (5)Hiányzik a filmből a motiváció, hiszen Ricki zenész múltjából nem sokat tudunk meg, de valószínűleg zeneileg sem aratott hatalmas sikert, nem csak anyai szerepkörben. Nem derül ki, hogy mit ért el zenészként és mit akar elérni Ricki az életben. Nincs benne anyai érzés, megbánás. Az ördög prádát visel című film jutott eszembe, amiben Meryl Streep Miranda Priestly-t alakította, a hataloméhes, érzéketlen és kőkemény asszonyt, a Runway Magazine élén. Ahogy ott is, ebben a filmben is hitelesen adja át a karakter jellemzőit. Miranda-ként rideg és az őszinte aprócska mosolyt is megtartja saját magának, Ricki-ként pedig megszállott zenész, aki ugyan nagyon laza, de az érzelmeket is zenén keresztül fejezi ki, próbál megfelelni egy olyan szerepben, amiben alig volt jártas, és emiatt már szánalomra is méltatjuk egy kicsit. Mindkét karakterben jelen van az érzelmi megnyilvánulás hiánya, az önzőség, és a karrierista jellem, de persze azt is jól tudjuk, hogy érző lélek mindkettő.DuborogASziv_jelenetfoto (2)Összességében egy zeneileg light-os filmet kapunk, amivel érzelmileg inkább azonosulni tudunk, de nem kavar fel. Meryl Streep még mindig kiváló, Mamie Gummer a szórakoztatást nyújtja, minden más egy kellemes kikapcsolódás része.

MoziStar: 7/10

DÜBÖRÖG A SZÍV

Eredeti cím: Ricki and the Flash
Színes amerikai film
Gyártó: Columbia TriStar
Műfaj: vígjáték / zenés
Főszereplők: Meryl Streep, Kevin Kline, Mamie Gummer, Ben Platt, Rick Springfield
Fényképezte: Declan Quinn
Látvány: Stuart Wurtzel
Írta: Diablo Cody
Rendezte: Jonathan Demme
Mozibemutató: 2015. szeptember 10.
Játékidő: 101 perc
Korhatár: 12
Forgalmazó: InterCom

Megosztás facebookon