asdf

Kevin James ezúttal Last Vegasban tesz rendet

Rengeteg olyan vígjátékot láthattunk már, ahol rendőrök, nyomozók, tűzoltók, és a többi hasonló munkakörben dolgozó emberek mentik meg mások életét, és sütkéreznek a hős szerepében, viszont valami oknál fogva a biztonsági őröket sokszor kihagyták a "buliból", de aztán 2009-ben Kevin James (Nagyfiúk 1-2, A maflás) és Nick Bakay megírták Paul Blart történetét. Az elhízott pláza őr, aki a temérdek bénázása ellenére képes volt megmenteni imádott munkahelyét a rablóktól.

Amerikában egész szépen teljesített a kasszáknál az egykori Férjek gyöngye című sorozat sztárjának az ügyetlenkedése, így egész korrekt összeget termelt a stúdiónak, hogy a folytatás ne maradjon el. Kis hazánkban ugyan nem vetítettek a mozik, csupán DVD-én jelent meg A pláza ásza, de ennek ellenére sok rajongóra tett szert a film. Ezek fényében várható volt, hogy hamarosan érkezni fog majd a második rész, de meglepő módon erre 6 évet kellett várnunk. Vége a várakozásnak, Paul Blart visszatért és legújabb kalandja Las Vegas-ba vezet. A rendezői széket ezúttal Andy Fickman (Már megint Te, A boszorkány-hegy, Gyerekjáték) foglalta el, a forgatókönyvért pedig most is Kevin James és Nick Bakay (A gondozoo) voltak a felelősek. Az első rész szereplői közül Kevin James mellett, még Raini Rodriguez (Így neveld az anyádat!, Prom: A végzős buli) maradt meg. Hozzájuk csatlakozott Neal McDonough (Red 2, Időzített gyilkosság, Az áruló), Gary Valentine (A maflás, Jack és Jill, Férj és férj), Daniella Alonso (Sziklák szeme 2., Halálos kitérő 2.), és Nicholas Turturro (A csontdaráló, Férf és férj).

PlazaAsza2_jelenetfoto (36)A sztori röviden: Paul (Kevin James) a lányával (Raini Rodriguez) Las Vegasba utazik, hogy részt vegyen a biztonsági őrök számára szervezet expón. De aki született kétballábas, azzal mindig történik valami. A játékbarlangok csillogó világában még a helyi biztonsági emberek is azt hiszik, sokat érnek, pedig folyton megalázzák és kiröhögik a mackószerű gorillát. Amikor viszont egy csapat szuperveszélyes műkincstolvaj csap le a városra, ki az, aki egyedül szembeszáll velük? Hát persze, hogy az, aki nyilvánvalóan teljesen esélytelen: a pláza ásza.

Mindenki eljátszadozott már azzal a gondolattal, hogy megment valakit, vagy valamit. Paul barátunknak immáron másodjára sikerült mindez, és még mindig vicces. A poénok javarésze ugyanarra épít, mint az első részben, azaz a súlyára és az ebből adódó humoros jelenetekre. Hányan láttunk túlsúlyos embert eddig így akciózni az életben? Szerintem nem sokan, így pedig még mindig meg tudnak nevettetni a bajszos pláza őr mutatványai. Akadnak kínos, avagy fölösleges momentumok is a filmben, ilyen például, amikor a madárral kerül konfliktusba, ami egyáltalán nem vicces, inkább erőltetett. A térdcsapkodós poénok viszont emelik a mozi hangulatát. Amikor találkozik az egyik szobalánnyal, vagy a dögös igazgató nővel flörtöl, igazán poénosra sikeredtek. Gondoskodtak arról is, hogy a humor mellett másról is szóljon a film, így került a képbe az apa-lánya szál is. Eljön az idő, amikor el kell engednünk a gyerekünket, ami sose egyszerű, és Paul is nehezen viseli a tényt, hogy lányát egy nagyon jó hírű egyetemre vették fel, mert így nagy lesz a távolság köztük, illetve a magánytól való félelem került terítékre. Ezeket profibb módon is megoldhatták volna, elég felületesen érintették az érzelmi részeket, de ennyire tellett.  A helyszín ezúttal Last Vegas lett, ami sokkal látványosabb, mint az első részben látható pláza. Zene pedig az ilyen vígjátékoknál általában megszokott az elmúlt évek kisebb-nagyobb slágereiből áll.PlazaAsza2_jelenetfoto (32)Kevin James hitelesen hozza továbbra is mindenki által lenézett pipogya, de mégis szerethető figurát, a Die Hard-os akció mutatványai pedig röhejesek és éppen ezért jók. A lányát alakító Raini Rodriguez nagyobb teret kapott, mint korábban, de a poénok nem tőle jönnek és a színészi képességek terén sem villant nagyon.  Gary Valentine, mint mindig most is vicces mellékszereplői feladatokat kapott, és ezt hozza is. Nicholas Turturro karaktere egyáltalán nem vicces, ennyi erővel ki is hagyhatták volna. Daniella Alonso gyönyörű és szórakoztató a kisebb jeleneteiben.  Neal McDonough-ról pedig régóta tudjuk, hogy leginkább a negatív szerepek állnak hozzá közelebb, így jó választásnak bizonyult erre a szerepre.

PlazaAsza2_jelenetfoto (20)

Összegzés: Ha valaki szeretné magát jól érezni és egy picit kikapcsolódni a monoton hétköznapok után, azoknak bátran ajánlom a figyelmükbe A pláza ásza Vegasban című vígjátékot.

MoziStar: 6/10

A PLÁZA ÁSZA VEGASBAN

Eredeti cím: Mall Cop 2
Színes, szinkronos amerikai film
Műfaj: vígjáték
Főszereplők: Kevin James, Raini Rodriguez, Eduardo Verástegui. Fényképezte: Dean Semler. Zene: Rupert Gregson-Williams. Látvány: Perry Andelin Blake. Írta: Nick Bakay, Kevin James. Rendezte: Andy Fickman
Gyártó: Columbia Pictures, Sony Pictures Entertainment
Mozibemutató: 2015. április 16.
Játékidő: 94 perc
Korhatár: 12
Forgalmazó: InterCom

Megosztás facebookon