asdf

Izgalomtól túlfűtött hajsza a túlélésért

Mondhatni napra pontosan egy éve robbant be a mozikba az Útvesztő. Thomas akkor még Zöldfülűként tört utat a veszedelmes labirintusban, de ma már ő a legvakmerőbb a csapatban, aki bajtársáért tűzbe menne.

A regényfeldolgozás második része hasonlóan épül fel, mint a többi ifjúsági sci-fi franchise-ok: menekülnek  a gonosz hatalom elől, csoportok jönnek létre, a legfőbb cél megdönteni a szervezetet, amely uralja a világot. Az éhezők viadala, A beavatott, Az Útvesztő egy kaptafa, mégis működik. A James Dashner könyve és az abból készült film egyik legnagyobb erőssége, hogy izgalmas tud maradni a sablonok mellett is.

maze-runnerA fiatalok az útvesztőből egyenesen a Veszett karjaiba landolnak, és egy földalatti bázisra kerülnek. Thomas (Dylan O'brien) hamar kiszúrja, hogy valami nem kóser, így szaglászni kezd és nyilvánvalóvá válik, hogy nem bízhatnak senkiben. A korábbi megpróbáltatásokat túlélő srácok megszöknek és a Perzseltföldre jutnak, ahol szárazság és tűzforróság nehezíti a menekülést és persze megállás nélkül a nyomukban lohol az ellenség, illetve a vírusfertőzött mutánsok. Thomasnak és csapatának célja, a "Jobb kar" nevű ellenálló csoportot megtalálni, a szervezet pedig az imunnis gyerekeket próbálják begyűjteni, akikből a kiszívott biológiai enzimeket használják fel a járvány ellenszerének kutatásához.dylanobrien_tuzprobaWes Ball rendező, akinek Az útvesztő volt a bemutatkozása, akciódúsabb és látványosabb mozival tér vissza a Tűzpróbával, ami egyáltalán nem hibátlan, de kitűnően hozza - ha nem felülmúlja - elődje szintjét. A labirintusból meneküléses történetben megismertük a karaktereket, a folytatásban a jelllemábrázolás ugyan háttérbe szorult, de mégis érződik Thomas megerősödése, határozottabb és még bátrabb, férfivá érett. Az útvesztő a rejtélyről és a labirintusból való kijutásról szólt, Az útvesztő: Tűzpróba pedig egy veszélyekben bővelkedő utazás, menekülés, amely során több kérdésre is választ kapunk, de további kérdéseket is felvet. Thomasék megtudják, hogy a Föld jórészt elpusztult, és hogy egy kegyetlen tudományos csoport, a VESZETT (Világvége – Einstein Szekció – Tiltott Terület) volt az, amely Thomasékat bekergette az útvesztőbe, hogy próbára tegye túlélési képességeiket.

Az Útvesztő - TűzpróbaHőseinknek kemény próbatételt kell kiállniuk, nem csak a saját életük a tét, hanem az egész világ fennmaradása. A régi szereplők hiányát új karakterek töltik be. A Brenda-t alakító Rosa Salazar már ismerős lehet a The Divergent Series: Insurgent" című sci-fiben, ahol lázadót játszott, és nem meglepő módon a Tűzpróbában is a rendszer ellen fordul. Az ő karaktere a legizgalmasabb, nem tudjuk, hogy bízhatunk-e benne, de mégis szimpatikus, illetve a Teresa-t megformáló Kaya Scodelario megbízhatósága is megkérdőjeleződik. Nincs új a nap alatt, ami a cselekmény bonyolítását illeti, Thomasékat útjuk során a "Buggyantak" (magyarul zombik!) üldözik, ők a vírus áldozatai, akikből a betegség vadorzókat formált. A már jól megszokott formulákkal találkozunk: gyorsak, hirtelen támadnak, harapnak, mint állat és ha megsebesítenek, akkor az átalakulás lassú és gyötrelmes folyamat áldozatává lettünk, ilyet jó sokszor láttunk már. Újítást leginkább a látvány prezentál, hiszen több helyszínen kalandoznak a fiatalok. Míg az első részben a tisztás és a labirintus volt a fő helyszín, addig itt homokdűnék, pusztaságok, elhagyott épületek és csatornák adják az izgalmas jelentek helyszíneit. A stáb Új-Mexikóban, Albuquerque-től nem messze több helyszínen forgatott. A képi világ a naturalizmus jegyeit hordozza magában. Romok, homokviharok és betonrengetegek közepette kell szembenéznie a fiataloknak a mutánsokkal és a Veszettel. Az útvesztő: Tűzpróba különleges látványvilágát Daniel T. Dorrance díszlettervezővel álmodta meg a rendezővel együtt. Az ellentétek élesen kirajzolódnak, Perzseltföldön minden romos, kiégett, lepusztult, minden egy nagy civilizáció haláláról szól, a VESZETT-es jelenetekben viszont elegáns, rideg, futurisztikus látványvilág uralkodik. A képi világ megjelenítésért felelős operatőr Pados Gyula (Kontrol, Ragadozók) volt, aki profin fényképezett, olyan részletgazdag látásmóddal operál, hogy a nézőt behúzza a történetbe.

A Tűzpróba legfőbb pozitívuma a látvány, az akció és a feszített tempó. A klisék ellenére is izgalmas szórakoztatást nyújt Wes Ball filmje. Őrületesen kalandos. Dylan O'brien-t öröm nézni a vásznon!

MoziStar: 7/10

Megosztás facebookon