Yesim Ustaoglu, a film rendezőnője előszeretettel dolgozza a fel a török vagyontalan rétegek melankolikus históriáit. Szerzői képei az elnyomott emberiség problémáival foglalkoznak, mint például a fiatalkori szerelem traumái, a családokon belüli erőszak és válás. Emir Kusturica (Cigányok ideje) szürreális balkáni témáira hajaz Ustaoglu is, csak egy jóval sterilebb, kevésbé abszurd történetvezetéssel.

A pokol kapujában, Zehra (Neshlian Atagür) és Olgun (Baris Hacihan) történetét meséli el, ahogyan várják egy országúti étteremben, hogy történjen az életükben valami érdekes. A főhősnő nem a karrierista életforma szerint cselekszik, motiválatlan bármilyen mélyszegénységből való kitörésre. A generációkkal előtti társadalmi normák – melyet családja példáz – és a felgyorsult modernkor párkapcsolati szokások kereszttüzében igyekszik megtalálni az igaz szerelmet. Az évtizedek óta mélyszegénységben élő famíliák leszármazottai már nem próbálkoznak a kitöréssel, mondhatni belenyugodtak a kilátástalan helyzetbe, és az élet más területein keresik a boldogságot. Olgun csak álmodozik a gazdagságról, de nem az élet keménymunkájával szeretné ezt elérni, hanem a televízióban látott „Áll az alku” játékával. Zehrával ellentétben legalább tart valamilyen cél felé, de a családi problémái és az őt körülvevő toprongyos környezet csak még lejjebb húzza, majd börtönbe juttatja.

A hideg és fagyos bányászváros füstös, sötét tónusú képei a film elejétől nyomasztó hatást keltenek. A lassú, arcok előtt elúszó kameraképek a nézők személyes terébe igyekeznek beletolni a történet súlyosságát. A cselekmény ráérősen kalandozik a nincstelenek életében, egy art filmhez hasonló tempót tart végig. A játékidő első harmadában a kései pubertás kort élő főhősnő egy középkorú kamion sofőr mellett tapasztalja meg a párkapcsolati életet és a szexualitást. Naivitása és a szavak nélküli kommunikációja az országúti futárral tragédiába torkollik. A nem várt gyermek születése és az ebből adódó társadalmi kivetettség belső őrlődésre kényszeríti Zehrát. A tradicionális, évtizedekkel elmaradott normák alapján lehetetlen helyzetbe kerül, és a kilátástalanságban még mélyebbre süllyed. Az utolsó harmad sokkoló képsorai beleégnek a néző retinájába. A tragédiák tömkelege után Olgun és Zhera is eléri az álmait, de nem olyan úton és elégedettséggel, ahogyan az életbe való lépés elején eltervezték.

A külső, felgyorsult világ civilizációja érintkezés nélkül felemészti az elmaradottabb területeket. A nyomor és fejlődés között csak szakadék lehet, amelybe a feltörni vágyók rendszerint belezuhannak. Komolyabb gondolatokat is ébreszthet a film mögöttes tartalma, ugyanis országunk szomszédságában, kelet felé haladva a Balkánon megannyi hasonló helyzettel találkozhatunk. Yesim Ustaoglu a nélkülöző rétegek problémáira hívja fel a figyelmet, valamint arra, hogy az évtizedes elnyomottság a jövő generációinak életét is tönkreteheti.

Összességében, a melodrámák lassú folyású filmjei között nem alkot maradandót, de egy egészestés szegénységről való elmélkedésre több, mint kiváló. Ha kaphatóak vagyunk a tabuk nélküli témák boncolgatására és nem rettenünk el a valós, minimalista sokkoló képektől, és legfőképp bírjuk a „művészfilmes tempót”, akkor, bátran ajánlott megtekintésre.

 A POKOL KAPUJÁBAN

Színes, feliratos, török-francia-német dráma

Eredeti cím: Araf

Írta és rendezte: Yesim Ustaoglu

Producer: Yesim Ustaoglu, Catherine Dussart, Michael Weber

Fényképezte: Michael Hammon

Vágó: Naim Kanat, Mathilde Muyard, Svetolik Zajc

Szereplők: Neslihan Atagül, Baris Hacihan, Özcan Deniz, Nihal Yalcin

Hossz: 124 perc

Országos bemutató: 2014.06.26.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.