asdf

Eva Green X-Men-jei Csodaországban

Tim Burton varázslatos világot teremtett ismét, amiben fellelhető az X-Men és az Alice Csodaországban filmek sajátos jegyeiből egy csipetnyi. Hiszen X Professzorhoz hasonlóan Vándorsólyom Kisasszony is saját iskolájába gyűjti a különleges képességű gyermekeket, illetve, ahogy Alice kalandja során sok furcsasággal találkozik, úgy főhősünk, a 16 éves Jake is.
Tim Burton Ransom Riggs sikerkönyvét álmodta vászonra és még mindig el tud varázsolni. Főleg, ha szereted a direktor úr furcsaságaival, a mesebeli dolgokkal és iszonyatosan jó látvánnyal megspékelt filmjeit. Nekem nagy kedvencem az Ollókezű Edward, de ugyanúgy az Alice Csodaországban dvd is a gyűjteményemben lapul. Talán épp ezért kedveltem meg a Vándorsólyom Kisasszony különleges gyermekei-t is, hiszen képes volt arra ismét, hogy egy fantasztikus és izgalmas világba repítsen, épp úgy, ahogy nagyapja teszi ezt a főszereplővel a filmben.
Vaksotet_jelenetfoto (10)
A floridai tizenhat éves Jake (Asa Butterfield) imádja nagyapját (Terence Stamp) és annak történeteit gyermekkorából, amely a wales-i partokon esett meg. A tündérmesékbe illő sztorikat áhitattal hallgatta mindig a fiú, miközben nagyapja úgy érezte kiléphet egy kis időre a háborús szörnyűségek emlékeiből, hiszen a II. világháború idején is játszódik a film, de van egy csodálatos hely, ahol mások a valóság szabályai, létezik egy menedék, egy sziget, ahol a Különlegesek élnek. Amikor váratlanul meghal Jake nagyapja, hátra hagy neki néhány üzenetet, amelynek megfejtésével Jake megismerheti a párhuzamos világot és kiderül, hogy veszélyben vannak Vándorsólyom Kisasszony (Eva Green) gyermekei és ő maga is. Ekkor döbben rá, hogy nagyapjának minden szava igaz volt. A kérdés az, hogy ő különleges-e? Vajon milyen képességgel rendelkezik? Bízik saját magában? Meg tudja e menteni a gyerekeket?
Vandorsolyom_jelenetfoto (5)
Jake úgy dönt, hogy Wales-be utazik, hogy utána járjon nagyapja titokzatos múltjának. A titkos szigeten élő gyermekek tisztelik egymást és befogadójukat, Vándorsólyom Kisasszonyt. A Kisasszony különlegessége, hogy ő egy ymbryne, vagyis egy olyan lény, aki képes manipulálni az időt, és madárrá is tud változni. Vándorsólyom kisasszony feladata nem csak abban rejlik, hogy a gyerekeket tanítja, de az is, hogy időhurkokat hozzon létre, amelyben ő és a különleges gyermekek minden nap életüknek ugyanazt a napját (jelen esetben 1943. szeptember 3.) élhetik át újra és újra, ezzel védik meg őket a külvilág támadásaitól. A jelen és a múlt között ugrál Jake, közben megismeri a Különlegeseket. Ám a baj hamar bekopogtat Vándorsólyom Kisasszony ajtaján, ugyanis egy veszélyes alak követte a fiút a szigetre. Ő Barron (Samuel L. Jackson), a gonosz, aki a Különlegesekre vadászik és mindent bevet, hogy elpusztítsa őket.
 
A film legfőbb üzenete, hogy fogadjuk el a másságot, akár magunkban, akár másokban. Találjuk meg a saját képességeinket (legyen az bármennyire jelentéktelennek tűnő) és azt felerősítve bízzunk magunkban, hiszen előnyünkre válhat. Tim Burton új filmje káprázatos jeleneteivel, különleges és meghökkentő karaktereivel, illetve soha véget nem érő fantáziavilágával nyűgöz le. Nekem az tetszett a legjobban, hogy a képességekkel ellátott gyermekek nem mindegyike néz ki furán, és csak a szituációk során mutatták meg képességeiket. A leglátványosabb jeleneteket Emmának (Ella Purnell) köszönhetjük, aki a levegőt uralja. Különösen megfogott az ő képessége, hiszen nem csupán a levegőt uralta, de olykor fordítva, hiszen egy speciális cipőt kell viselnie, ahhoz, hogy ne szálljon el. Iszonyat ötletes.
Vandorsolyom_jelenetfoto (4)
Tim Burton legutóbb a Nagy szemek-kel nem aratott nagy sikert a mozikban, pedig Christoph Waltz és Amy Adams jó páros volt, de valahogy a filmből hiányzott a tipikus Tim Burton jelleg. Megszokhattuk tőle, hogy filmjei tele vannak különc karakterekkel és mélységes érzelmekkel. A Vándorsólyom Kisasszony-ban a furcsaságokból nincs hiány és érzelmi szálak is felbukkannak néhol, de mintha picit vissza fogta volna magát a rendező. Inkább a humor, a látvány és a horrorba illő jelenetek között csapong. A vidám színeket felváltotta a sötétebb tónus, amellyel a történethez illő atmoszférát sikerült megteremtenie a készítőknek. Eva Green tökéletes alakítást nyújt a vásznon. A tekintete, a mimikája beszédesebb a monológjainál. Lehetséges, hogy a legendás rendezőnek új múzsája lett és Eva Green az új "Johnny Depp-je". A színésznő nagyon markáns karaktert formált meg Vándorsólyom Kisasszony személyében és látszik rajta, hogy nagyon élvezte, amitől csak még jobb őt nézni. A főszereplő Jake-et Asa Butterfield keltette életre, aki a maga egyszerűségével is kifejező tudott lenni. Ugyan nem alakított kiemelkedőt, de talán nem is igénylet többet. Az ismét gonoszkodó Samuel L. Jackson a kis ujjából rázta ki a karaktert, néha talán még túlzásokba is esett és a humorosabb oldalát erősítette a fenevadnak. Összességében nem volt rossz, csak azt éreztem rajta, hogy nagyon nem veszi komolyan saját magát. A Különlegesek nagyon bájosak és aranyosak voltak.
Vaksotet_jelenetfoto (11)
Leginkább azoknak tudnám ajánlani ezt a filmet, akik szeretik a mesebeli történeteket, a magával ragadó jeleneteket, a gyönyörűen kidolgozott helyszíneket, viszont egy kis félelem is belefér a kikapcsolódásba. Tim Burton egy igazi könnyed, de cseppet sem unalmas filmet hozott tető alá. Picit sok a játékidő, de nem túl zavaró. Hiba lett volna, ha nem vállalja el a direktori pozíciót.

MoziStar: 8/10

VÁNDORSÓLYOM KISASSZONY KÜLÖNLEGES GYERMEKEI

Rendezte: Tim Burton

Eredeti cím: Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children
Gyártó: Twentieth Century Fox
Színes, szinkronizált amerikai film

Főszereplők: Eva Green, Asa Butterfield, Samuel L. Jackson, Judi Dench, Ella Purnell, Rupert Everett
Fényképezte: Bruno Delbonnel
Zene: Danny Elfman
Látvány: Gabvin Bocquet
Írta: Ransom Riggs, Jane Goldman

Játékidő: 127 perc
Korhatár: 12

Hazai bemutató: 2016. szeptember 29.
Forgalmazó: InterCom
Megosztás facebookon