asdf

Diana paródia

  • Szerző: P. Kristóf
A Diana hercegnő utolsó két évét feldolgozó film számomra teljességgel érthetetlen és felesleges.

A szívek hercegnője talán az uralkodói család valaha élt legnépszerűbb tagja volt, a világ leghíresebb asszonya. Hatalmát az emberek megsegítésére fordította, elképesztően nagy szeretet és tisztelet övezte világszerte. 1997-ben bekövetkezett hirtelen és tragikus halála megrázta az egész planétát. Ezért sem értem, hogy készíthettek róla egy ilyen filmet. A Diana Lady Di utolsó két évét mutatja be, miután Károly herceggel való kapcsolata megromlott és külön költöztek. A pakisztáni sebésszel folytatott viszonya a sajtónak köszönhetően már akkor is nyílt titok volt, hivatalosan azonban nem jelentették be. Barátai, halála után azt nyilatkozták, hogy Hasnat Khan élete szerelme volt, később az orvos is elismerte kapcsolatukat. Nagyjából ez a viszony áll a film középpontjában.

Diana

Ezzel önmagában még nem is lenne baj, de a tálalás egyszerűen borzalmas. Életrajzi dráma helyett kapunk egy romantikus vígjátékot. Egyszerűen nem lehet komolyan venni, van hogy az alkotók valóban viccelni akartak, de legtöbbször azon nevetünk, mennyire rossz ez a film. Diana egy teljesen átlagos szingli, aki ugyanazt csinálja, mint bárki más, mintha csak Bridget Jones szomszédja lenne. A párbeszédek rendkívül laposak, sokszor már nevetségesek. Komolyságnak nyoma sincs, gyakorlatilag a hercegnő összes humanitárius cselekedetét porig gyalázzák. Az emberiség jobbá tételéért való erőfeszítéseit romantikus gesztusokká, a hódítás eszközévé alacsonyították. Az afrikai kórház látogatása egyszerűen felháborító, mintha Diana csupán odament volna körbenézni, miközben leginkább menekülni lenne kedve. Az orvossal való kapcsolatát nézve leginkább az Overly Attached Girlfriend elnevezésú mém jutott eszembe. Szeleburdi tinédzser csitrinek állítják be, aki rajongásig odavan a férfiért.

Diana

Azonban egy kis nehézséget okoz, hogy Diana-t az összes statiszta felismeri, sokszor még el is sírják magukat a látványán, így az affért kicsit nehéz titokban tartani. Ezért kitalálja, hogy egy parókával és sminkkel átváltoztatja magát, innentől kezdve a statiszták csak munkások módjára utánafütyülnek és a seggét vizslatják. Bár komoly filmnek volt beharangozva, az egész inkább csak egy paródia. Közel két órányi romantikus komédia, melynek a végén, az utolsó másodpercben meghal a főszereplője. Arról azonban csak annyit látunk, hogy az ország összes lakója egyszerre kapja meg a hírt, mint azt a bizonyos Belügyminisztériumi SMS-t. A végén elgondolkozunk, hogy a tragikus balesethez nem volt e köze a titkos virágárusok szövetségének, ugyanis kilóméteres sorok állnak az üzletek előtt, hogy csokrokat vigyenek tiszteletük jeléül.

Diana

Talán az egyetlen pozitívum, amit el tudok róla mondani, az Naomi Watts. Sajnos ezúttal nem nyújtott túl nagy színészi teljesítményt, viszont tényleg egészen hasonlít a wales-i hercegnőre. A Lost-ból ismert Naveen Andrews stílusában és fellépésében is Csányi Sándorra emlékeztet. No nem a milliárdosra, hanem a színészre. Senkinek nem ajánlanám, aki egy kicsit is tiszteli Diana munkásságát és emlékét, viszont aki egy elképesztően egyszerű és sablonos romantikus vígjátékra vágyik, az nyugodt szívvel beülhet rá szeptember 19-től.

Eredeti cím: Diana
Műfaj: életrajzi
Rendező: Oliver Hirschbiegel
Forgatókönyv: Stephen Jeffreys

Szereplők: Naomi Watts, Naveen Andrews, Cas Anvar, Douglas Hodge

Bemutató dátum: 2013. szeptember 19.
Korhatár-besorolás: 12 éven aluliak számára nem ajánlott

Megosztás facebookon