asdf

Botrányosan jó amerikai színész brigád

Milyen jó is Amerikának, hogy ilyen sok jó színész született arra a földrészre. Az Amerikai botrányban remekül érződik, hogy a szereposztás jót tett a filmnek.

David O. Russell alkotása ismét sorra kapja az elismeréseket. Tud valamit Mr. Russel. A rendező a 2012-es Napos oldal sikerei után, nem meglepő módon az igen bravúros szereplőket (Bradley Copper és Jennifer Lawrence) hozta magával az Amerikai botrányba, és jó sok pluszt adott még bele Christian Bale és Amy Adams karakterével.

Amerikai botrány

Az Amerikai botrány a 70-es évek simlisségét kiválóan vázolja, és ehhez párosul Jennifer Lawrence alakítása. Ez a nő, imádnivaló. Christian Bale rendesen kibújt a „bőregér” bőréből. Felismerhetetlenné változott a film kedvéért. Ráadásul ő játssza a szélhámos csalót, Irving Rosenfeld-et, aki Sydney Prosser (Amy Adams) segítségével rengeteg pénzt zsákmányol naiv emberekből. Viszont a rendkívül törtető FBI ügynök, Richie DiMaso (Bradley Cooper) ügyesen elkapja őket, majd vádalkut köt velük. A sikerre éhezve, Richie célja, hogy korrupt politikusokat buktasson le. Ehhez a jóhiszemű polgármestert, Carmine Polito-t (Jeremy Renner) veszik célba, aki a legnagyobb szerencsétlenségére, valóban tisztességes ember, mégis őt húzzák csőbe. Csupán annyi a hibája, hogy a New Yersey kaszinókba fektetve próbál munkalehetőséget biztosítani a népnek, remélve a város fellendülését. Persze, hogy erre a projectre ráharapnak a nagy emberek is és beindul a biznisz.

 Amerikai botrány

A történet számomra nem ütött akkorát, mint azt vártam, elég lassú lángon ég. Viszont a szereplőgárda remek választás volt. Ez a film azért készült el, hogy a színészek megmutassák mit is tudnak nyújtani, ha nem érdekes annyira a sztori. Amy Adams folyamatos szexi cuccban való megjelenése a vásznon, rengeteg pasit vonz a moziba. Csajok! Ez a nő tudja mi a divatos és szexi! Christian Bale a kopaszodó és a hajára (már, ami maradt) nagyon érzékeny szélhámos szerepben teli találat. Jennifer Lawrence lenyűgöző a hisztérikus, ám depressziós feleség karakterben. Bradley Cooper igazi ösztönös férfi, amit a vásznon sem leplez. Mégis a legjobb Jennifer és Amy csókjelenete! Két hisztis picsa vitázik, aztán durr, csók! Hogy ezt hogy hozták össze? Csekkoljátok a moziban.

 Amerikai botrány

Viszont ha valakit nem nyűgöz le a főszereplők játéka, akkor az egész filmet unalmasnak fogja érezni! Russell valószínűleg tudatosan olyan színészeket akart, akik a hátukon elcipelik az egész filmet és akár sikerre is vihetik. Úgy tűnik, ez bejött! 3 Golden Globe-díjat el isvittek! Most jöhet az Oscar! Vajon 10 jelölésből hányat váltanak szoborra?

 Amerikai botrány

Az Amerikai botrány nem az a tipikus szórakoztató mozi. Díjazzák agyba-főbe, de sokan nem értik miért. A Gravitáció megjelenésekor mindenki Sandra Bullocknak adta volna a díjakat, na ezt el is felejtették, ahogy kijött a botrányos Amerika. Russel rendezői munkája dicséretes és szereplőgárda alakítása is, de alapjába véve nálam nem lett nagy kedvenc.

AMERIKAI BOTRÁNY (16)

(American Hustle)

Magyarországi mozibemutató:

2014. január 23.

Szereplők:

Christian Bale

Bradley Cooper

Amy Adams

Jeremy Renner

Jennifer Lawrence

Louis C.K.

Michael Peña

Alessandro Nivola

 

Írta: Eric Warren Singer, David O. Russell

Zene: Danny Elfman 

Rendezte: David O. Russell

 

 Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon