asdf

Alkonyat Roxfortban

  • Szerző: P. Kristóf
Az Alkonyat óta talán ettől a filmtől félnek legjobban a barátnős fiúk, de nem kell aggódni, közel sem fáj annyira.

Újabb tini bestseller jutott el odáig, hogy filmet készítsenek belőle. A Harry Potter és az Alkonyat sikere után azonban a legutóbbi próbálkozások (pl. Percy Jackson, A végzet ereklyéi) csúfosan megbuktak, a Vámpírakadémia is ilyen sorsra jutott Amerikában, még a készítésének költségeit sem tudta visszahozni. A kinti kritikusoknak le sem vetítették, de a bemutatója után ízekre szedték, ez is nagyban hozzájárult, hogy senki nem volt kíváncsi rá. Sokan az Alkonyat majmolását látták benne, míg világszerte férfiak gyomra szorul össze, amikor a barátnőjük kijelenti, hogy irány a moziba a Vámpírakadémiára. Nekik pozitív csalódást fog okozni, mert közel sem annyira rossz, mint amennyire ezek alapján várhatnánk.

Vámpírakadémia

Mark Waters rendező számára nem idegen a tinilányok világa, hiszen legnagyobb sikereit Lindsay Lohan-nek köszönheti a Bajos csajok és a Nem férek a bőrödbe című filmekkel. Ezt a nyomvonalat ezúttal is megtartotta, de megfűzerezte ezt egy kis Alkonyattal és Harry Potter-rel is, persze elsősorban nem ő a ludas ezért, hiszen egy regény adaptációjáról van szó. Amivel viszont mégis kitűnik a hasonszőrű produkciók sorából, hogy bevállalósabb lett és társainál jóval agresszívabb, így 16-os korhatárbesorolást kapott. Más részről viszont ez teljességgel érthetetlen, hiszen a célközönsége egyértelműen ez alá esik.

Vámpírakadémia

Ezúttal egy olyan vámpíros mozival van dolgunk, melynek főszereplői fiatal diákok, akik egy varászlóiskolához hasonló, eldugott vámpírsuliban tanulják ki dolgukat. No nem a vérszívást, meg az öldöklést, hiszen erre csak a rájuk is veszélyes strigák vetemednek, ők inkább varázsolnak és jobbá akarják tenni a világot. Első hallásra valóban szirupos és igazából az is, de egyáltalán nem elviselhetetlen. Kifejezetten vannak jó pillanatai, igyekszik nem úszni a közhelyekben és a jól bevált klisékben, ami egy pozitív oldala a filmnek, viszont nem eléggé bátor ahhoz, hogy különleges lehessen.

Vámpírakadémia

További szerencsénkre ezúttal nem a szerelem a fő téma, hanem a barátság, bár az előbbi is elkerülhetetlen, de mondhatni jelentéktelen. Ráadásul nem veszik egyértelműnek, hogy minden néző olvasta a könyvet és ismeri a háttérinfókat, ezért fokozatosan beavatnak a részletekbe, de hülyének sem néznek minket, ezért nem óvodás szinten magyarázzák el. Természetesen komoly csavarokra vagy legendás jelenetekre ne számítsunk, érjük be annyival, hogy egyáltalán nem rossz, sokszor még szórakoztató is, de ennél semmi több. A látvánnyal sincsen semmi baj, sőt a film végén egy egészen izgalmasnak tűnő folytatás lehetőségét vázolják fel, ami az anyagi bukás tekintetében valószínűleg elmarad. 

Vámpírakadémia

Igazából ez a film főleg azoknak szól, akik rajonganak a könyvsorozatért, bár én személyesen nem olvastam, de ők biztosan imádni fogják. Rajtuk kívül az Alkonyat-filmek szerelmesei és barátaik is nyugodt szívvel megnézhetik, annyi különbséggel, hogy ezúttal a pasik sem fogják kikaparni szemüket szenvedésük közepette. Egy teljesen középszerű tinifilm jó elgondolásokkal, de ennyi.

 Vámpírakadémia

színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 104 perc, 2014 (16)

rendező: Mark Waters
író: Richelle Mead
forgatókönyvíró: Daniel Waters
zeneszerző: Rolfe Kent
operatőr: Tony Pierce-Roberts
producer: Susan Montford, Don Murphy, Deepak Nayar
vágó: Chris Gill

szereplő(k):
Zoey Deutch (Rose Hathaway)
Lucy Fry (Lissa Dragomir)
Sarah Hyland (Natalie Dashkov)
Olga Kurylenko (Kirova)
Joely Richardson (Tatiana királynő)
Cameron Monaghan (Mason Ashford)
Gabriel Byrne (Victor Dashkov)
Sami Gayle (Mia Rinaldi)
Claire Foy (Sonya Karp)

Bemutató: 2014. március 6

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on..

 

Megosztás facebookon