asdf

A Pappa Pia modern nosztalgiája

Zenés, éneklős, romantikus, szórakoztató és magyar. Ez a Pappa Pia! Nehéz véleményezni egy olyan filmet, amelynek már a címe sem tetszik és a megtekintése előtt kialakul benned egy alap szintű "elvárás".
Tavaly volt szerencsém bepillantani a film forgatásának kulisszái mögé és már akkor nagyon bizonyítani akart a stáb egy rögtönzött táncos show elemmel a sajtó képviselőinek. Nagyon hangulatos és érdekes volt elsőre minden. Szóval felcsigáztak mindenkit rendesen. A helyszín és az a retros feeling - régi csónakház, nyár, Duna part és zene - nekem bejött. Így kíváncsian vártam, hogy mit hoznak össze az egészből. Ugyan a film címével azóta sem tudtam megbarátkozni, de összességében (magyar viszonylatban) minden hibája ellenére egy nézhető és élvezhető mozit dobott össze Csupó Gábor és csapata.
pappa-pia-jelenet01
Nem véletlenül használtam az "összedobott" szót. Az egész film cselekménye káoszos és kicsit olyan, mintha sokat akarna egyszerre, de nem bírja, nem tudott elég romantikus és kreatív lenni. Adott egy szerelmes pár (Szabó Kimmel Tamás, Ostorházi Bernadett), akiket a sors keze elválasztott egymástól, de az érzéseik semmit sem változtak. Ehhez társul egy mondvacsinált sztori - a csónakház megmentése - ami miatt újra keresztezik egymás útját. Persze mindezt zenei aláfestéssel és néhány szóló vagy közös dallal tarkítva meséli el nekünk a Pappa Pia. Hibát, hibára halmoz a film, ami megrögzötten a mai magyar valóságot próbálja bemutatni, de egyáltalán nem mélyül el benne, csak kapirgálja a felszínt, például azzal, hogy a fiataloknak annyi lehetősége van, hogy itthon marad gürizni vagy külföldre megy szerencsét próbálni, melynek következménye, hogy barátságok - Tibó és Tomi (Mózes András, Szabó Kimmel Tamás) és zenekarok szűnnek meg. De ott van a főgonosznak szánt Wizy (Stohl András) karaktere is, aki csak a szépség és a test alapján választja ki az új kolléganőt. Leegyszerűsítve vázolja fel azokat a magyar vállalkozókat, akik piszkos mód meggazdagodtak és nem számít semmi, csak a pénz! A konfliktuskezelés olyan, mintha egy mesét nézne az ember.
pappa-pia-jelenet02
A karakterek jellemvonásai sajnos nagyon egyszerűek és biztos, hogy több van bennük, mint néhány szemöldök felhúzás. Nyilván a történet sem adott több lehetőséget! A főszereplők mind hozták a kötelezőt: Tomi (Szabó Kimmel Tamás) a külföldről haza térő zenész minden nő álma, igazi macsó, de az ő szíve már foglalt, Mara (Ostorházi Bernadett) egy rideg, karrierista nő, aki a munkájának él, de közben gyengédségre vágyik, Wizy (Stohl András) a pénz- és hataloméhes vállakozó, Papi (Nagy Feró) a nyugdíjas nőcsábász, aki csak adósságokat halmoz fel. Szóval végtelenül sablonos és ötlettelen, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy sz@r a film. Őszintén szólva sokkal rosszabbra számítottam, de hiányérzet is maradt bennem! A Pappa Pia nem használta ki azt a lehetőséget, amitől eltérhetne a tucatfilmektől!
pappa-pia-jelenet03
Számomra nem fért össze az sem, hogy azok a fiatalok, akik a social media (Facebook, Instagram, Twitter... és ki tudja még mi) területén mozognak, mi érdekük egy lepukkant csónakház megmentése?! Nincs reális motiváció. Hiányzik a filmből a szenvedély és az igazi romantika, az álomvilág, amellyel kiszakadunk a hétköznapok szürkeségéből. A nosztalgikus zenék pedig nem elég nosztalgikusak, mert a mai fiatalság nem érzékelheti azt az életérzést, ami annó ('70-es, '80-as, '90-es évek) volt, nem érzi a különbséget, ha a közel 70 éves Reviczky Gábor karaktere - ami olykor vicces is tudott lenni -, azt akarja állandóan énekelni, amit a mai fiatalok: "a nézését, meg a járását". Nem túl hiteles egy Kis Grófo dalocskával a régi szép idők előtt tisztelegni, ha már retró slágerekkel van tele a film, de nyilván a mai modern világ mulatós hangulatát is szükségesnek érezték bele tenni a készítők vagy csak egy hangzatos poénnak szánták.

De nézzük a fillmet pozitív oldalról is. Nyilván a filmkritikusok körében nem kerül be a kedvencek közé, viszont a Pappa Pia nem is ezzel a céllal készült, hanem annak a közönségnek, akik a tipikus popcorn mozis szórakozásra vágynak. A Pappa Pia minden szakmai magasságot elkerülve egy pörgős, bulis és nyárias produkció lett. Nem is kell több egy könnyed kikapcsolódáshoz, amihez némi nosztalgia is társul. Jó volt felidézni a régi idők slágereit, Szabó Kimmel Tamás hangját még mindig jó hallgatni. Akadtak poénos jelenetek és a fiatalság örömteli pillanatait idéző momentumok, melyeket élmény volt nézni. Ha nincsenek óriási elvárásaid, akkor egy laza filmet kapsz, amin még mosolyogni is lehet.

MoziStar: 6/10


PAPPA PIA

Színes, magyar romantikus vígjáték

Rendezte: Csupó Gábor

Főszereplők: Szabó Kimmel Tamás, Nagy Feró, Stohl András, Reviczky Gábor, Ostorházi Bernadett, Kováts Vera, Mózes András, Miller Dávid

Forgatókönyv: Divinyi Réka
Operatőr:Tóth Zsolt
Zene: Rakonczai Viktor, Kozma Katalin
Producer: Tőzsér Attila, Kálomista Gábor

Játékidő: 105 perc
Korhatár: 12

Mozibemutató: 2017. augusztus 15.
Forgalmazó: InterCom
Megosztás facebookon