asdf

A Bosszúállóknak már kajálni sincs idejük

Míg az első Bosszúállók filmben a stáblista utáni jelenetben jóízűen tolják magukba a kaját hőseink, úgy a folytatásban nem csak, hogy nem esznek a filmben sem, de még a stáblista végén sem, ugyanis nincs utána jelenet. Viszont, van Stan Lee cameo és orbitális CGI-cunami, amibe még mi is elfáradunk picit.

Stan Lee mindig humoros formában jelenik meg néhány pillanatra a Marvel filmekben, és így van ez a Bosszúállok: Ultron korában is. A megszokott momentumokon felül sok új dolog is helyet kapott az új Marvel produkcióban. A Bosszúállók: Ultron kora brutálisan látványos, szórakoztató és talán jobb is, mint az első rész, de annyira tömény, hogy nem elég egyszer megnézni, nem lehet elmélyülni annyira, hogy fejben mindent a helyére tegyél. A régi karakterek mellett újakkal is találkozunk, ami magával vonzza az újabb történetszálakat. Megállás nélkül rohangálnak, harcolnak, törnek-zúznak és egymással is civakodnak. Úgy felaprítanak mindent, ahol járnak, hogy a CGI munkatársaknak volt mit szöszmötölni, hogy aprólékos és látványos mozit faragjanak a bosszúállók küzdelmeiből. Joss Whedon méltó folytatást rakott össze.
bosszuállók_ultron_01

Tony Stark még pimaszabb

Ki más lehetne a középpontban ismét, ha nem a milliárdos, zseni és aligha szerény Tony Stark?! Ahogy az első részben, itt is ő áll a csapat célkeresztjében, főleg, ha a cinikus megjegyzésekről van szó, de most ennél azért sokkal több rossz fát tett a tűzre. Az már kiderült, hogy a nagy egoval ellátott Vasember, még ha nehezére is esik, de képes csapatként együttműködni a többi szuperhőssel. Három évvel ezelőtt megvolt a csapatépítő New York-ban, ahol kiderült, ez a csapat legyőzhetetlen. Ezt hangsúlyozza a film első pillanatai is, ami egyből egy ütős kis csatával indít, ahol érződik az összhang és a profizmus. A pörgős csihi-puhiban hőseink a rosszfiúkat tanítják móresre, miközben egymáshoz is intéznek 1-2 csípős megjegyzést. Természetesen ebben még mindig Tony Stark (talán kicsit elfogult vagyok) a legjobb. Mindig jókor szólal meg, amivel megmosolyogtat mindenkit. A csapat dinamikus és jól működik. Kifejezetten öröm volt nézni, de mellette irigylésreméltó is, ahogy összedolgoznak; egy ilyen csapatnak én is szívesen a része lennék. (Hol lehet jelentkezni?)bosszuállók_ultron_02

A szövetség felbomlik?

Mielőtt azt gondolnánk, hogy tökéletes csapatról van szó, sajnos egy idő után be kell látnunk, hogy nem. Oké, hogy nagy nehezen összekovácsolódott a banda, de súrlódások mindig is lesznek. De ha még egy külső segítség is hozzájárul, hogy egymásnak essenek hőseink, akkor rezeg csak igazán a léc a stabil csapat körül. Skarlát Boszorkány (Elizabeth Olsen), aki boldogan játszik a szuperhősök elméjével, képes bennük előidézni a legsötétebb titkaikat és félelmeiket. Vasember (Robert Downey Jr.), Amerika Kapitány (Chris Evans), Thor (Chris Hemsworth) és Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) a saját démonaival is meg kell, hogy küzdjön. Ezek a képsorok akár egy horrorban/thrillerben is megállnák a helyüket, de az Ultron korában inkább csak főhőseink személyiségét mutatja meg mélyebben. A legnagyobb bajt mégis az okozza, amikor Tony Stark és Bruce Banner (Hulk/Mark Ruffalo) megalkotják a mesterséges intelligenciát az Ultron program segítségével, amit az emberiség védelmére szántak, viszont Ultron (James Spader) saját tudatára ébred, aki nem tud különbséget tenni gyilkolás és védelmezés között. Átvitt értelemben fogalmazhatunk úgy is, hogy Ultron Vasember "gyermeke" és bizony jócskán örökölt néhány tulajdonságot tőle: önfejű, meggondolatlan és magabiztos. Ugyanakkor ott rejlik benne egy gyermeki én is, amitől inkább válik szórakoztatóvá, mint félelmetessé. James Spader kiválóan keltette életre a robotot. Az biztos, hogy ez még csak a kezdet volt, de Ultron tette meg az első lépést, hogy ez a csapat egyszer felbomoljon, mint ahogy Frodo szövetsége a Gyűrűk Urában.HulkbusterThrow

Labirintus a Marvel univerzumában

Annyi szuperhős szaladgál Marvel univerzumában, hogy már azt is nehéz megjegyezni, kit hol láttunk először felbukkani, vagy ki oldalán szállt harcba a gonosz ellen. Az első Bosszúállókban: Amerika Kapitány, Thor, Vasember, Hulk, Sólyomszem és Fekete Özvegy alkotta a csapatot. És Loki állt a sötét oldalon. Mostanra bővült a stáblista: Higanyszál, Skarlát Boszorkány, Vízió és Ultron személyében. A 142 percbe sűrített csaták, karakterek és a cselekmény elsőre soknak tűnik, mert valóban csak bámulunk, mint a moziban. Higanyszállal lehetetlen lépést tartani, de lassan a Marvel filmekre is igaz lesz. Sokfelé ágazó történetek és még mindig nincs vége, hiszen jön majd a Hangyaember, Doctor Strange, Pókember, vagy A galaxis őrzői. Ami brutálissá teszi a filmet, az néhol a film negatívuma is. Annyira sűrű, hogy arra már nincs is idő, hogy felfogjuk, ha épp egy fontos szereplőt kinyírnak.
bosszuállók_ultron_00

Higanyszál még mindig fergeteges

Ahogy az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban, úgy itt is emlékezetes jelenetekkel gazdagodott Higanyszál (Aaron Taylor-Johnson). Whedon-nak köszönhetően minden hős az akciózás mellett egységesen kivehette a részét drámai és humoros pillanatokban egyaránt. Mindent megtett azért, hogy főhőseink a képességek mellett minél emberibbnek tűnjenek. Végre Sólyomszem és Fekete Özvegy is kibontakozhatott, illetve Higanyszál és Skarlát boszi karakterére is színészeket választottak. Úgy éreztem a humoros jelentekben brilliroztak leginkább hőseink. Thor kalapácsa körüli poénok (SPOILER: Higanyszál megpróbálja elkapni Thor kalapácsát, Vízió méltó Thor kalapácsára), vicces és cinikus megjegyzések Amerika Kapitánynak vagy akár Tony Stark-nak célozva, mind üdítő pillanatok. Ezeket a momentumokat kedveltem legjobban, mert itt még a fejemet sem kellett annyira kapdkodni, ha épp nem akciózás közben szórták egymásra az áldást.

Összességében a Bosszúállók: Ultron kora egy mérhetetlenül pörgős, dinamikus, látványos elemekre épülő szuperhős film, amit a CGI-cunami önt el, amellett, hogy karakterközpontú. Ugyanakkor humoros és egy jól megkomponált akciórengeteg. Bosszúállók rajongóknak kötelezően ajánlott, és azoknak is, akik a látványos akcióra gerjednek.

MoziStar: 9/10

BOSSZÚÁLLÓK: ULTRON KORA

Eredeti cím: Avengers: Age of Ultron
Amerikai akciófilm
Rendező: Joss Whedon
Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Chris Evans, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, James Spader (Ultron´), Elizabeth Olsen, Aaron Taylor-Johnson, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Paul Bettany (Jarvis / Vízió), Anthony Mackie
Forgatókönyvíró: Jack Kirby, Stan Lee, Joss Whedon
Zeneszerző: Brian Tyler
Operatőr: Ben Davis
Producer: Kevin Feige
Vágó: Jeffrey Ford, Lisa Lassek
Játékidő: 142 perc
Korhatár: 12
Mozibemutató: 2015. május 7.
Forgalmazó: ForumHungary

Megosztás facebookon