asdf

Keresés

Íme a 2019-es BAFTA jelöltek listája

2019-01-09 12:06:00
Ma reggel nyilvánosságra hozta a Brit Film- és Televíziós Akadémia a 2019-es BAFTA jelöltjeit. Idén Yorgos Lanthimos filmje, A kedvenc című filmje tarolhat, hiszen 12 jelölést tudhat magáénak. Alfonso Cuarón filmje, a Roma, és Bradley Cooper Csillag születik-je hét-hét jelölést kapott. A díjátadóra február 10-én kerül sor, addig íme a BAFTA jelöltjeinek teljes listája:

Íme a 2018-as BAFTA nyertesek

2018-02-19 10:54:00
Kiosztották a 2018-as BAFTA legjobbjainak járó díjakat. A Guillermo del Toro filmje A víz érintése 12 jelölésből csak hármat váltott díjra. A Winston Churchillről szóló A legsötétebb óra 9 jelölésből két díjat tudhat magáénak, köztük A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést. A szintén 9 jelölést kapó a Három óriásplakát Ebbing határában című film tarolt a legjobban, ugyanis öt díjat zsebelt be.

ARANY MÁLNA JELÖLTEK 2018

2018-01-22 12:06:00
Az Arany Málna Díj Alapítvány kuratóriumi tagjai nyilvánosságra hozták a Citrom-Díjnak is nevezett „elismerés” teljes listáját. Az 1980-ban alapított Golden Raspberry Award átadására március 3-án kerül sor.

Íme a 2018-as BAFTA jelöltek listája

2018-01-09 08:40:00
Ma reggel nyilvánosságra hozta a Brit Film- és Televíziós Akadémia a 2018-as BAFTA jelöltjeit. A Guillermo del Toro filmje A víz érintése kapta a legtöbb jelölést: méghozzá 12-t. A Winston Churchillről szóló A legsötétebb óra és a Három óriásplakát Ebbing határában című filmek 9-9 jelölést kaptak.

ARANY MÁLNA JELÖLTEK 2017

2017-02-01 13:13:00
Az Arany Málna Díj Alapítvány kuratóriumi tagjai nyilvánosságra hozták a Citrom-Díjnak is nevezett „elismerés” teljes listáját.

Íme a 2017-es BAFTA jelöltek listája

2017-01-10 10:13:00
Ma reggel nyilvánosságra hozta a Brit Film- és Televíziós Akadémia a 2017-es BAFTA jelöltjeit. A legtöbb jelölést a hétszeres Golden Globe-díjas Kaliforniai álom kapta a brit filmakadémiától, tizenegy kategóriában. Kilenc jelölést kapott az Éjszakai ragadozók és az Érkezés is. Az Oscar-előszobájának mondott BAFTA díjakat február 12-én adják át. Íme a teljes lista:

ARANY MÁLNA JELÖLTEK 2016

2016-01-13 16:41:00
Az Arany Málna Díj Alapítvány kuratóriumi tagjai nyilvánosságra hozták a Citrom-Díjnak is nevezett „elismerés” teljes listáját. A málna jelöltjeinek listáját a megszokott módon egy nappal az Oscar-díj jelölések bejelentése előtt hirdetik ki, így történt ez most is. Íme:

ARANY MÁLNA JELÖLTEK 2015

2015-01-14 12:48:00
Az Arany Málna Díj Alapítvány kuratóriumi tagjai idén némi pozitív jelleget is bele vittek a kategóriák újítását illetően. A Citrom-Díjnak is nevezett „elismerés” listájára felkerült az ún. A legnagyobb fejlődést mutatók (színészek, rendezők, írók) jelölése. A málna jelöltjeinek teljes listáját a megszokott módon egy nappal az Oscar-díj jelölések bejelentése előtt hirdetik ki, így történt ez most is.

Íme a 2015-ös BAFTA jelöltek listája

2015-01-09 09:30:00
A Brit Film- és Televíziós Akadémia ma reggel kihirdette BAFTA jelöltjeit. Az Oscar-előszobájának mondott BAFTA díjakat február 8-án adják át, ahol Stephen Fry lesz a házigazda. Jövő hét csütörtökön pedig az Oscar-jelölteket fogják bejelenteni. De most a BAFTA-n 11 jelölést a Grand Budapest Hotel, 10 jelölést a Birdman és szintén 10 jelölést A mindenség elmélete kapott, de jól szerepelt az Éjjeli féreg és a Whiplash is. Íme a teljes lista:

ARANY MÁLNA JELÖLTEK 2014

2014-01-18 12:10:00
Idén sem fogták vissza magukat az Arany Málna Díj Alapítvány kuratóriumi tagjai. A Citrom-Díjnak is nevezett gúnyt űző „elismerés” jelöltjeinek teljes listáját megszokott módon egy nappal az Oscar-díj jelölések bejelentése előtt hirdetik ki, így történt ez most is.