asdf

A holló sztárjai akkor és most!

  • Szerző: Nikk
A holló (The Crow) fantasy kultuszfilm a mai napig igen népszerű, így nem csoda, hogy újabb felvonás készül a James O' Barr című képregény alapján. Az 1994-es alkotás története röviden annyi, hogy egy fiatal rocksztár, Eric Draven visszatér a halálból, miután őt és barátnőjét brutálisan meggyilkolták. Most pedig nézzük meg a film szereplőit akkor és most!

Brandon Lee

Akkor: Brandon Lee a legendás harcművészben, egyben színész, Bruce Lee fia volt. Olyan alkotásokban szerepelt, mint a Mint a tűz (1992), Leszámolás Kis-Tokióban (1991), vagy éppen a Kung Fu: A film (1986). Most: A holló forgatása közben hunyt el, mikor Eric-ként a lakásában kellett sétálni, és ott Michael Massee-nek rá kellett lőnie. A pisztolyba vaktöltény volt, amely valóban eltalálta a színészt, és életét vesztette. Hogy miként került éles töltény a pisztolyba, az máig tisztázatlan!

Rochelle Davis

Akkor: Az akkor még tinédzser Rochelle Davis a fiatal Sarah-t alakította, akinek édesanyja drogfüggő, és a főhős, Eric barátja. A holló előtt nem játszott más filmben, Lee halála után vissza kellett térnie az utolsó jelenet helyszínére, ami nagyon megviselte. Most: Davis-szel nem találkoztunk egészen 2009-ig, amikor is egy detektívet alakított egy horrorfilmben, a Hell House-ban. Inkább zenei karrierjét igyekszik kiépíteni, mint énekesnő.

Ernie Hudson

Akkor: Ernie Hudson-t elsősorban a Szellemírtók-ból (1980) ismerték. A Holló-ban Sgt. Albrecht karakterét alakította, aki Eric és Shelly halálának körülményeit vizsgálta. Most: Hosszú és változatos karriert tudhat háta mögött, szerepelt többek között a Beépített szépség-ben (2000), a Kongó-ban (1995), Egy kosaras naplójában (1995), vagy éppen a Félelmek iskolájá-ban (1996).

Michael-Wincott

Akkor: Michael Wincott a főgonoszt ,Top Dollar-t alakította A hollóban. Szerepelt a Robin Hood - A tolvajok fejedelmében (1991), A három testőr-ben (1993), valamint a Rómeó vérzik-ben (1993).  Most: Legutóbbi munkája a Hitchcock (2013), ami egy szerelmi történet, amelyben a rendező Alfred hitchcock és felesége, Alma Reville karaktere jelenik meg.

Bai-Ling

Akkor: Bai Ling-et tartották a kínai filmipar egyik legnagyobb csillagának. A Holló-ban ő alakította Top Dollar féltestvérét, illetve szeretőjét, és ez a szerep hozta el számára az áttörést. Most: Feltűnt az Anna és a király (1999), Dogtown urai (2005), Taxi 3 (2003), Crank 2 (2009) alkotásokban. 2011-ben szerepelt a "Celebrity Rehab"-ban.

Sofia-Shinos

Akkor: Sofia Shinas szerepét először Cameron Diaz-nak ajánlották fel a stáb tagjai, ám mivel neki nem tetszett a forgatókönyv, így Sofiá-ra esett a választás. Shelly Webster karaktereként láthatjuk őt egy-egy részben. Most: A holló után feltűnt Hasfelmetsző-ben (1996), a Kényszerhelyzetben (1997), valamint a Programozott háború-ban (1997).

David Patrick Kelly

Akkor: David Patrick Kelly T-Bird karakterében tűnt fel. A holló előtt is bizonyított már, mégpedig olyan alkotásokban, mint a Kommandó (1985), Lánctalpak (1987), Veszett világ (1990), vagy éppen a Malcolm X (1992). Most: A holló után sikeres karriert tudhatott magáénak, játszott például a K-Pax - A belső bolygó-ban (2001), a Menekülés az életbe-ben (2002), vagy éppen a Csontdaráló-ban (2005), de láthattuk a képernyőn a Gossip Girl!, vagy éppen a Louie sorozatokban.

Michael Massee

Akkor: Michael Massee A holló-ban Funboy-t alakította, és ő volt az, aki lelőtte a főkaraktert (aki életét vesztette a forgatás során). Most: Karrierje során továbbra is alakított hátborzongató karaktereket, játszott többek között a FlashForward – A jövő emlékei-ben (2009), a Jelenések sorozatban (2005), A macskanő-ben (2004), vagy éppen a Bűn városá-ban (1999).

Megosztás facebookon