asdf

Woody Allen életműdíjat kap

  • Szerző: P. Kristóf
Woody Allen kapja 2014-ben a Golden Globe életműdíját, a Cecil B. DeMille-ről elnevezett kitüntetést.

woodyA Hollywood Foreign Press Association (HFPA) tegnap bejelentette, hogy Woody Allen kapja a 71-edik Golden Globe-díjátadón a Cecil B. Demille-ről elnevezett életműdíjat. Az amerikai színész, író és rendező jelenleg 77 éves és eddig közel 50 filmet rendezett. Theo Kingma, a HFPA elnöke elmondta, szerinte jelenleg nincs olyan ember, aki nála jobban megérdemelné ezt az elismerést, rengeteget adott a filmkészítés szakmájának, igazi nemzetközi kincs. 

A díjazottat minden évben a HFPA választja ki. A nyertes olyan egyén lehet, aki óriási hatással volt a szórakoztatás világára. 

Allen számos alkotása mára a filmművészet alappillére, karrierje során rengeteg díjjal jutalmazták. Azonban köztudott róla, mennyire nem szereti ezeket az eseményeket, legtöbbször még csak el sem megy. Az Annie Hall című filmjét például 1978-ban 5 Oscar-díjra is jelölték, ő viszont még a meghívást is visszautasította, helyette egy jazz klubban játszott zenekarával. A film végül 4 szobrot kapott, többek között a legjobb rendezőjét. Woody Allen még így sem fogadta el az elismerést, szülei vitrinjében kötött ki. Felmerül a kérdés, vajon ezúttal elmegy, vagy ismét visszautasítja a szakma elismerését?

Allen legújabb, Blue Jasmine című filmjét jelenleg is vetítik a hazai mozik. 

Az 1978-as Oscar-gáláról készült videót is megtekinthetitek, ahol olyan rendezőket hagyott maga mögött, mint Steven Spielberg, vagy George Lucas, miközben egyedüliként ő nem volt jelen az esményen. 

 

Megosztás facebookon