asdf

Philomena segít az elveszetteknek

  • Szerző: Marcika
Philomena Lee, akinek életét az egész világ megismerhetett a Philomena - Határtalan szeretet című filmen keresztül, most másokon segít. Méghozzá azokon, akik örökbefogadás, vagy örökbeadás miatt elvesztették a gyereküket, vagy szüleiket kereső embereken. Így beállt azon hírességek sorába, akik ismertségüket jótékony célra használják.

A most nyolcvanéves asszony az ír Adoptációs Jogok Szövetségével (Adoption Rights Alliance) karöltve indítja el az ún. Philomena Projektet, melynek célja, hogy lépésre kényszerítse a kormányt az elhallgatott örökbefogadásokkal kapcsolatban. A szervezet véleménye szerint legalább 60.000 örökbefogadott gyermek és legalább ugyanennyi szülő keresi vérszerinti hozzátartozóját, de fennakadnak a bürokrácián. Susan Lohan, az ARA egyik alapítója szerint rengetegen jártak úgy, mint Philomena Lee, de sokan nem voltak olyan szerencsések, hogy fény derült volna gyermekük kilétére.

philomena

A filmhez ihletet adó Philomena Lee

Mint a filmadaptációból és az azt inspiráló dokumentumregényből ismeretes, Philomena 18 évesen szülte egy zárdában a gyermekét, akit a Magdolna nővérek elszakítottak tőle, majd pénzért hároméves korában örökbe adták. A lányanyával pedig ledolgoztatták a szülés és az ott tartózkodás költségeit. Philomena ötven évvel a szülés után, egy riporter segítségével újult erővel keresni kezdte a fiát, amikor fény derült a hazugságra: míg Philomenának folyamatosan azt állították, hogy nem tudnak a gyermek hollétéről, addig az időközben felnőtt fiúnak, Anthonynak azt mondták, az asszony hagyta el őt.

judidenchphilomena

Lee és a filmben őt játszó Judi Dench

Stephen Frears, A királynő és a Veszedelmes viszonyok rendezőjének valóságon alapuló, felemelő történetében az Oscar-díjas Judi Dench alakítja Philomena Lee-t, míg az őt segítő angol riportert a népszerű brit komikus, Steve Coogan formálja meg. A filmet a legjobb film, legjobb női főszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv és legjobb zene kategóriákban jelölték Oscar-díjra. A Philomena – Határtalan szeretet már látható országosan a mozikba, szinkronizált és feliratos változatban is. Magyarországon forgalmazza a Mozinet Kft.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon