asdf

Nyúl Péter - Első előzetes

A Barátság extrákkal rendezője "nyúl cipőt húzott", hogy Nyúl Péter (Peter Rabbt) történetét élőszereplős változatban vigye vászonra.
1902-ben Beatrix Potter és a The Tale of Peter Rabbit által ismerhette meg a közönség az aranyos nyuszi klasszikus történetét, amit először a Walt Disney szeretett volna feldolgozni, de nem így alakult. 2015-ben pedig a Sony bejelentette, hogy elkészül az animációs produkció, majd 2016 augusztusában Will Gluck kapta a rendezői feladatokat. A történet szerint a lázadozó Peter (James Corden) és Mr. McGregor (Domhnall Gleeson) nem igazán szívleli egymást, de még jobban elmérgesedik a helyzet, amikor a szomszédba beköltözik egy jólelkű és csinos állatkedvelő hölgy (Rose Byrne). Corden mellett Margot Robbie és Daisy Ridley is "feltűnik" a filmben, persze csak hang formájában. Megérkezett a filmhez az első előzetes és poszter is.

Nyúl Péter/Peter Rabbit - Amerikai bemutató: 2018. február 9.

peter rabbit poster
Megosztás facebookon