asdf

Nagytudásúak - Szinkronos előzetes

  • Szerző: P. Kristóf
Pierre-François Martin-Laval népszerű francia komikus többek között A pokoli torony balekjai és a Még mindig kamuzunk sztárja írta és rendezte a NAGYTUDÁSÚAK c. filmet, amelyben az egyik főszerepet is ő maga játssza el. A gimnázium felelőtlen tanerejének történetei képregény formájában születtek meg 2000-ben s népszerűsége azóta is töretlen. A filmet a bemutató hetében több mint egymillióan látták Franciaországban, az össznézőszám pedig megközelítette a négymilliót! A NAGYTUDÁSÚAK egyik legismertebb sztárja Christian Clavier, akit többek között a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, az Asterix és Obelix és a Nagy zűr Korzikán című vígjátékokban is láthattunk.

A Jules Ferry gimnázium a maga 12%-os eredményességi mutatójával messze a legrosszabb középiskola egész Franciaországban. Mivel rosszabb már úgysem lehet, a minisztériumban úgy döntenek, kutyaharapást szőrével alapon a legalkalmatlanabb tanári kart küldik a suliba, hogy kozmetikázzanak valamit ezeken a katasztrofális eredményeken. A cél: elérni az 50%-ot, különben a Jules Ferry Gimnázium bezárja kapuit. Ám kétséges, ennyi bizarr figurával mire megy a diákság: a történelemtanár Napóleonnak képzeli magát, a filozófusnak egy szavát sem érteni, a kémiaprofesszor kísérletei életveszélyesek, míg a fiatal és csábos franciatanárnő láttán a fiúk gyorsabban olvadnak, mint egy csokinyúl. És akkor ott van még Tiroci tanár úr (Christian Clavier), akiről valójában senki nem tudja, mit is tanít...

Nagytudásúak - Szinkronos előzetes - Hazai bemutató: 2014. április 3.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon