Experimenter

A helyzet az, hogy ez a film a főszereplő, és a történet miatt sikerre volt ítélve. Az életrajzi dráma sztori vázlata egy kísérlet köré épült, aminek az volt a célja, hogy felfedje a holokauszt körüli rejtélyt. Pontosabban azt, hogy hogyan lehettünk képesek elkövetni az emberiség történetének egyik legnagyobb szégyenét. Ez a reprezentatív kutatás egy illúzióra épült. A feladat szerint az alany kérdéseket olvasott fel a másik szobában ülő beépített munkatársnak. Minden egyes rossz válasz után erősebb elektrosokkot kapott a felelő. Igaz, a valóságban semmilyen áramütés nem érte a beépített embert. Az alanyok reakciójára voltak kíváncsiak. A vizsgálati időszak után nagyon érdekes jelenséget szűrtek le: a kutatásban résztvevők közül csak egy állt fel és hagyta ott az egészet, mondván, hogy ő semmilyen szabály kedvéért nem fog megkínozni egy másik embert. Ez anomália volt a rendszerben, ugyanis a többiek, bár nem élvezték, folytatták tovább a „játékot”. Nemrégiben volt egy nagyon érdekes beszélgetésem, amiben azt feszegettük, hogy az édesanyánk iránt érzett szeretetünk az, ami ösztön szinten a DNS-ünkben van bekódolva, míg a felebarátunk iránti empátia már nem zsigeri, hanem érzelmi intelligencia kérdése. Utóbbi nagyon kevés embernek van meg. Ahogyan idegenedünk el egymástól, egyre jobban sorvad ez a réteg, ami előidézhet a távoli jövőben egy újabb holokausztot.

Hiába épül a film egy remek ötletre, egész egyszerűen a kivitelezés nem sikerült. A fókusz és drámai „billiárdgolyónk” a végén rossz lyukban kötött ki. Ahelyett, hogy magát a jelenséget és a kísérletet bontottuk volna ki minél több résztvevő helyzetpéldáin keresztül, inkább a kutatást kiagyaló Stanley Milgram-mel (Peter Sarsgaard) törődtünk a kelleténél többet. Szó se róla, fontos alakja a modern pszichológia történetének, ám inkább az eredményei érdekeltek volna, nem pedig a személye, a családi háttere és a betegsége. Ráadásul az elbeszélőmód, a folyamatos nézői kikacsintások és a negyedik fal téglákká való morzsolása a felénél borzasztóan egyhangúvá és egysíkúvá vált. Nem beszélve arról, hogy több kísérlettel sokkal feszesebb lehetett volna az egész, mert így egyszerűen nem volt sem tét, sem pedig energia a történetben,ami sikeresen fenntartotta volna a néző érdeklődését. A háromnegyedénél el tudtam volna aludni, ám nagy nehézségek árán sikerült „életben maradnom”. Nagyon sajnálom, mert vártam a filmet és végül nem azt kaptam, amire számítottam.

MoziStar: 5/10

Turbo Kid

Mad Max kölyök módra

Előre szólok, hogy a Turbo Kid egy majdnem C-kategóriás film. Az akció jelenetek „ízléstelenek”, literszámra ömlik a vér, elborultak az akciójelenetek és körülbelül három helyszínen játszódik az egész. És pont ezekért imádtam! Alapvetően nagyon kedvelem a thrush-t és a Kung Fury-hoz hasonló elborult marhaságokat, így a Turbo Kid az idei programcsomag egyik legjobban várt darabja volt. Annyira jó lett a végeredmény, hogy azt tervezem, hogy a barátaimmal újranézzük még a Titanicon. A sztori a „távoli jövőben” játszódik, 1997-ben járunk, amikor az emberiség posztapokaliptikus környezetben él. A főhősünk, a Kölyök (Munro Chambers) roncsguberáló, aki egészen addig magányosan, elszigetelten tölti a mindennapjait, amíg az élet össze nem hozza a hihetetlenül bolond és aranyos szőke lánnyal, Apple-lel (Laurence Leboeuf).

A nevének a jelentése, ha megértitek, akkor nagyon vicces lesz! A világuralomra a vérszomjas és kegyetlen Zeusz (Michael Ironside) tör, aki forradalmasította a víz előállítását: mivel az emberi test nagy részét víz „borítja”, ezért egy új, forradalmi eljárásnak köszönhetően testbezúzással állítják elő a friss, éltető folyadékot. Az igazság az, hogy rohadtul nem érdekelt a történet, ugyanis a körítés nagyon eladta az egész koncepciót. Rengeteg jó ötlet van benne és vicces is, viszont ehhez már kell egyfajta, jó értelembe vett ízléstelenség, hogy a néző élvezni tudja. Nagy öröm volt számomra, hogy a teremben mindenki borzasztóan jól érezte magát. Komolyan mondom, hogy ezen a paródiajellegű akció agymenésen volt a legjobb hangulat. Mondanivalót és morális többletet egyáltalán nem szabad keresni, mert ez nem az a film. Ez tényleg olyan akcióorgia, mint a Mad Max, csak kölyök módjára, sokkal több vérrel, „nulla pénzből”, poénosan és kreatívan. Aki imádja a thrush-t, és az ezzel járó véróceánt és „belső szerv salátát”, annak a Turbo Kid kihagyhatatlan. Van egy olyan érzésem, hogy megnyeri az idei közönségdíjat!

MoziStar: 10/10