asdf

Po legendája révbe ért!

Mozikba került a Kung Fu Panda harmadik felvonása, ami inkább a többletértéke, semmint a tartalma miatt érdekes. Kevésbé újszerű és kreatív, mint a franchise nyitó epizódja, de még így is korrekt lezárása lehet a nagy ívű eposznak.

Kína legnagyobb Sárkánymestere most már a drasztikus csökkenésnek induló panda-populáció védőszentje, ami miatt igenis érdemes foglalkozni ezzel az animációs mesével. Hiába hígult fel sótlan „gombóclevessé” a történetfolyam, a küldetése túlmutat a mozitermeken. Kedves, aranyos módon fel akarja hívni a figyelmet a védtelen állatokra, akik sajnos nagyon alacsony számban vannak szabadon a világban. A lehető legjobb módját választották, ugyanis a felnőttek már csak egy vállvonással nyugtázzák a drasztikus tényt, szemben a kicsikkel, akiknek a kollektív tudatát még lehet befolyásolni, alakítani, formálni. A jövő generációja mentheti meg ezt a világot, épp ezért már egészen kiskorban sulykolni kell beléjük, hogy az állatok élete is épp olyan fontos, mint a sajátunk. Ha csak egy mozijegy árát ajánlod fel, már sokkal tették azért, hogy a harcművészetben járatlan pandák is boldogulni tudjanak a modern, iparosított világunkban.

Ami a történetet illeti: a készítők érezhetően keretbe akarták foglalni a trilógiává bővült sztori vonalat. Ilyen téren kicsit a második rész lóg ki a sorból, de ha a teljes összképet nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy a Kung Fu Panda egy fejlődéstörténet. A végzetét igazából csak most a harmadik etapba fogadta el. Végre azzá a hőssé vált, akivé lennie kellett. Ehhez persze kellett egy erős villain, aki abszolút Po inverze volt a filmben. Bár a készítők az első rész hatalmas anyagi sikerén felbuzdulva úgy nyilatkoztak, hogy hat részesre tervezik Po sztoriját, az igazság az, hogy szerintem bőven kiegyeznek ezzel a megrajzolt hárommal is. A trilógia záróakkordja így is a vártnál nyögvenyelősebben készült el, anyagilag sem döntött rekordokat, ráadásul ezzel a történetmozaikkal teljessé vált a nagy kínai kirakós. Bármennyire is volt sablonos a lezárás, az univerzumbővítést mindenképp ki kell emelnem. Nagyon szépen behozták a kínai mondavilág fontos elemét, a szellemvilágot. Már az első két részben is érintettem volna ezt a témát, végül a nagy fináléra hagyták a kibontását, és ezt jól is tették.

Látványszempontjából kiemelkedő még mindig Alessandro Carloni Kung Fu Pandája. Ugyan semmilyen nagy bravúrt, és technológiai újítást nem hoztak bele a történetbe, de a DreamWorks még mindig garancia az ízléses kivitelezésnek. Amíg az ilyen Norm-féle mesék vésővel és kalapáccsal készülnek el, addig Po kalandjait maximális részletesség és pontosság jellemez.  Hemzseg a pixelektől, és ezt jó nézni. Bár a 3D látvány itt sem több vásári parasztvakításnál, mégsem lehet rá sokáig haragudni. Korrekt iparos munka, de ennél nem több. Egy pillanatig sem tudott meglepetést okozni. A történetmesélés annyira lineáris, annyira szabályos volt, hogy az teljes elnyomta a meglepetés-faktort. Szemben mondjuk a Zootropolis-szal, ami legalább kreatív volt, a Kung Fu Panda abszolút középszerű alkotás, ami a felnőtteket csak hellyel-közzel tudja szórakoztatni. A kicsik esetében viszont tud működni, rengeteg jelenetet megmosolyogtak, így a céljukat, a küldetésüket végül is tökéletesen véghez tudták vinni.

Ha másért nem, a pandák védelme érdekében, és a WWF karitatív célkitűzése miatt érdemes váltani egy jegyet a Kung Fu Panda 3-ra. Ha gyereked/kistesód nagy rajongója, akkor mindenképp, mert nagy csalódást nem fog okozni. Maximum diszkréten elfojtasz egy ásítást két harci jelenet között.

MoziStar: 6/10

Bemutató dátuma: 2016. március 17.
Forgalmazó: InterCom
Megosztás facebookon