asdf

Búvárok végveszélyben

  • Szerző: P. Kristóf
Erik Skjoldbjærg norvég rendező neve az Álmatlanság című film kapcsán lehet ismerős a nézőknek, ugyanis olyan jól sikerült, hogy Christopher Nolan újrarendezte azonos címmel, pedig ezen kívül soha nem nyúlt más ötletéhez. Most több, mint 15 év után újabb filmje érkezett el hazánkba, az igaz történeten alapuló Halálos mélység, mely ismét egy kőkemény thriller.

A Halálos mélység egy medöbbentő igaz történetet dolgoz fel. A nyolcvanas években óriási mennyiségű gáz- és kőolajkészletet találtak az Északi-tenger partvidékénél, amit a helyiek amerikai segítségével próbálnak meg kiaknázni, csakhogy akkoriban még nem állt rendelkezésükre a megfelelő technológia ahhoz, hogy mélytengeri vezetéket készítsenek. A pénz azonban mindennél nagyobb úr, így egyből elkezdik a kísérleteket, hogyan küldhetnének le búvárokat minden eddiginél mélyebbre, hogy összehegeszthessék a csöveket. A feladatra egy norvég testvérpárt kérnek fel, de az első tesztmerülésen a kisebbik életét veszti egy balesetben, melyet bátjya mulasztására próbálnak kenni, így Petter-nek mostantól csakis az a fontos, hogy rájöjjön, ki áll valójában öccse halála mögött.

Halálos mélység

Mostanában egyre nagyobb divat megtörtént eseményeket filmre vinni, hiszen egyre kevesebb az eredet ötlet, viszont rengetegszer nem a megfelelő anyagot választják ki hozzá. Ahogy már a szinopszisából kiderül, ezúttal nincsen ilyen probléma, hiszen a paranoid és klausztrofób, mindezzel együtt gyönyörű tengerfenéki környezettől kezdve az összeesküvés-elméleteken át egészen a poltikai thriller vonulatáig minden megtalálható benne, de természetesen a komoly személyes dráma sem maradt ki. Ráadásul a színészválasztás is egyedülálló, a Fejvadászok című krimiből ismert Aksel Hennie kapta a főszerepet, akinek a karrierje egyre inkább felfelé ível, hiszen idén még a Herkulesben és a 24 legújabb évadában is láthatjuk majd. Mellette feltűnik még az Avatar főgonosza, vagyis Stephen Lang és az Amerikai szépség, A szellemlovas és Az éhezők viadala sztárja, Wes Bentley is, vagyis tényleg minden adott egy körömrágóan izgalmas mozihoz.

Halálos mélység

A lenyűgözően igényes minősége mellett a film attól lesz igazán izgalmas és eredeti, hogy nem keveri bele a nevetségesen hollywoodi elemeket a történetbe, nincsenek alaposan megkoreografált pofonok, vagy hirtelen autóversenyzővé vedlő hétköznapi emberek autósüldözése, minden pillanatában csontig hatolóan őszintén kezeli a figuráit. Persze ez bizonyos nézői réteg számára illúzióromboló, esetleg unalmas lehet, pedig pont ellenkezőleg, ettől lesz igazán feszült a dolog, hiszen minden képkockáról süt, hogy ez pontosan így történhetett. A karakterépítés megoldása is brilliáns, a történet közben folyamatosan mutatja be szereplőit, nem vesz el a filmből egy órát rá, ahogy néhányszor beleesnek ebbe a hibába. Meg aztán egy ilyen összeesküvéseken alapuló sztorinál nem is lenne jó előre lelőni minden poént.

Halálos mélység

Minden erénye mellett mégis a tengerfenék ábrázolása a legcsodálatosabb benne, teljesen űrbéli tájnak hat, kicsit sci-fi szerű is sokszor, pedig ez csupán a valóság. Szinte érezzük a nyomáskülönbségből adódó fájdalmakat és a végtelen vízet magunk körül, pedig nincs 3D-s szemüveg rajtunk és pontosan ez az igazi mozi varázsa. Főhősünk számára viszont ez egy mindennapi közeg, így egyszerre különleges és egy hétköznapi ember, aki az igazság keresése közben válik hőssé, de ezt csakis bátorságának és hajthatatlanságának köszönheti és nem lesz a semmiből pisztolyos bosszúálló, továbbra is ugyanaz az ember marad a korábbi képességeivel. A Halálos mélység egy csontig hatoló igaz történet, a való világ minden feszültségével, mely egy rendkívül összetett történetben kirstályozódik ki nagyszerű karakterekkel kikövezve, így csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti az olyan alkotásokat, ahol a klisék nem írják át a valóságot.

Halálos mélység

Színes, feliratos, norvég thriller
Bemutató: 2014. 04. 17.
Rendezte: Erik Skjoldbjærg
Írta: Erik Skjoldbjærg, Hans Gunnarsson
Szereplők: Axsel Hennie, Wes Bentley, Stephen Lang, Stephanie Sigman
Fényképezte: Jallo Faber
Vágó: Frida Eggum Michaelsen, Jonas Aarø
Hossz: 111
Hang: Dolby Digital
Vetítési mód: DCI
Art besorolással nem rendelkező alkotás
Korhatár besorolás: Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon