asdf

Az izlandi fókaember

  • Szerző: P. Kristóf
Idén már láthattunk a hazai mozikban egy amerikai filmet (2 kaliber) az izlandi rendezőtől, Baltasar Kurmákur-tól, most viszont megnézhetjük, hogy dolgozik hazai pályán.

A rendező második amerikai filmjéről, a 2 kaliber című alkotásról azt írtuk, hogy ízig-vérig klasszikus akciófilm, mely tökéletesen kihasználja a műfaj adottságait és kellékeit. Most a Vertigo Média elhozta nekünk egy tavalyi alkotását, melyet szülőföldjén, Izlandon készített. A Dermesztő mélység olyan kivételes helyzetben van, hogy a magyar címe jobb az eredetinél, ami szimplán csak The Deep, vagyis mélység. Hiszen a film is sokkal több ennél, bár tizenkettes korhatárbesorolást kapott, dermesztően jó thriller. Az meg már csak hab a tortán, hogy betekintést nyerhetünk az izlandi filmek világába.

Dermesztő mélység

A film egy megtörtént eseményt dolgoz fel, ami mégnyomasztóbbá teszi a dolgot. 1984-ben járunk Izlandon, a férfiak zöme halászatból él. Persze mielőtt kihajóznának, rendeznek egy nagy tivornyát, itt kapcsolódunk be a történetbe. Az alkoholmámorban úszó figurák igazán közel kerülnek hozzánk ettől, így a katasztrófa mégfájóbb lesz. Igaz történetekről azért nehéz filmet készíteni, mert gyakorlatilag mindenki ismeri a sztorit, kevés meglepetést rejthet magában. Azonban szerintem nálunk nem igazán elterjedt a Breki nevű horgászhajó tragédiája, így valamelyest előnyből indulunk.

Dermesztő mélység

Kurmákur nem húzza el a dolgokat, inkább a hangulatra helyez nagy hangsúlyt, ami az európai szigetországhoz hűen rendkívül fagyos. Pár órával a kifutás után egy elképesztően ostoba baleset következtében a jeges tengerbe borul a hajó a legénységével együtt, a három fokos vízben lehetetlen a túlélés. Szép lassan halálra is fagynak egytől egyig, ami nagyon megrázó látvány, de ami a legrosszabb benne, hogy az egyetlen életben maradó Gullinak is végig kell néznie barátai utolsó pillanatait. Ő ugyanis valamilyen csoda folytán nem fagy meg, hat órát tölt a jeges vízben, amíg eléri a partot, majd ott újabb két órát, hogy a borotvaéles sziklákon átmászva végre megmeneküljön.

Dermesztő mélység

A főszereplőt Kurmákur kedvence, Ólafur Darri Ólafsson alakítja, aki nem véltlenül hazája legnépszerűbb színésze. Igazából ő tűnik elsőre a legkevésbé szimpatikusnak a csapatból, de a megpróbáltatásai során valahogy mégis egy mély kapcsolat alakul ki közte és a néző között. Belegondolunk, hogy az igazi Gullinak valóban ki kellett mindezt állnia és elképesztő módon túl is élte, pedig 15 percnél tovább senki nem éli túl a jeges vízben. Ő hat órát töltött el a part felé úszva, miközben már elfogadta, hogy meghal. Közben visszaemlékezik élete fontos momentumaira, képzeleg, összebarátkozik a sirályokkal. Mindeközben egy pillanatra sem merül fel bennünk, hogy egy filmet látunk, olyan őszinte és igaz, hogy az az érzésünk, részesei vagyunk az eseményeknek és nem csupán a vászon elött ülünk.

Dermesztő mélység

Furcsa módon ezt a vonalat egy óra alatt le is tudták, innentől kezdve a fiú további viszontagságait láthatjuk. Orvosok és katonák próbálják kitalálni, hogyan maradt életben, újra jéggel teli medencébe küldik, de minden, amit mondani tudnak, hogy a zsírpárnái szokatlan módon a fókákéra hasonlítanak. A Dermesztő mélység nem egy átlagos thriller, valóságtartalma és valóban dermesztő hangulata miatt kiemelkedő alkotás. Egy másodpercre sem unatkoztam, kivételesen még a párbeszédek is zseniálisan lettek megírva. Ráadásul az sem zavart, hogy izlandi nyelven vakerolnak, még valószerűbbnek hatott tőle a film. Nekem az jutott eszembe róla, hogy olyan kicsit, mintha a Gravitáció nem az űrben, hanem az óceánban játszódott volna. Persze véletlenül sem akarom plágiummal vádolni, hiszen az idei év egyik legsikeresebb alkotásánál korábban készült el, inkább csak dícséret. Ráadásul a film végére a stáblistához bevágtak pár eredeti filmfelvételt is Gulliról, melyeket korábban újravéve a filmben is láthattunk. Tökéletesen drámai befejezése egy kifogásolhatatlan thrillernek, ami attól olyan jó, hogy valódi. 

Dermesztő mélység

Színes, feliratos, izlandi thriller

Bemutató: 2013. 11. 07.

Rendezte: Baltasar Kormákur
Írta: Baltasar Kormákur, Jón Atli Jónasson
 Szereplők: Ólafur Darri Ólafsson, Jóhann G. Jóhannsson, Thora Bjorg Helga
Fényképezte: Bergsteinn Björgúlfsson
Vágó: Sverrir Kristjánsson, Elísabet Ronaldsdóttir
 Zeneszerzők: Ben Frost, Daníel Bjarnason
 Hossz: 95 perc
Hang: Dolby Digital
Korhatár: 12 éven aluliaknak nem ajánlott
 
 Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!
Megosztás facebookon